A múlt század imádott énekese volt: így néz ki napjainkban a slágergyáros Paul Anka – fotók

Bár nem látszik rajta, tavaly júliusban már 81. születésnapját ünnepelte Paul Anka, aki már több mint fél évszázada a popzene állócsillaga, s olyan slágerek fűződnek nevéhez, mint a You Are My Destiny, az I Love You Baby és a Diana.

A legnagyobb dalszerzők között tartják számon

Paul Anka 1941-ben látta meg a napvilágot libanoni maronita vallású szülők gyermekeként a kanadai Ottawában – hamar kiderült, hogy igazi csodagyerek, ugyanis elkötötte a család autóját, hogy részt vehessen egy tehetségkutató versenyen, és csak azért nem kapott büntetést, mert díjjal tért haza. Nem sokkal később már meg is jelent első kislemeze, majd 16 évesen összegyűjtötte bátorságát és bekopogtatott New Yorkban az ABC kiadóhoz, s egy producernek elénekelte Diana című számát – a szerelmi vallomás, amelyet egy csak látásból ismert bébiszitterhez írt, 1957-ben a zenei világ élvonalába repítette, onnantól kezdve pedig nem volt számára megállás a világsiker felé vezető úton. Népszerűsége mind a mai napig töretlen, s noha már bőven a nyolcvanas éveit tapossa, továbbra is fantasztikus formában van. Galériánkban megmutatjuk, hogyan fest ma az imádott énekes:

Paul Anka már tinédzserként is ontotta a kellemes, dallamos slágereket, mint a Put Your Head On My Shoulder, a Cinderella, a Crazy Love és persze a You Are My Destiny, amely nélkül Magyarországon sem volt házibuli. Ankát nemcsak kortársai, de azok szülei is szerették, mert udvarias és csendes fiú volt, aki a lázadó, tomboló rock and roll helyett békésebb húrokat pengetett, szerelmi bánatokról énekelt és még csak a szülői tekintélyt sem kérdőjelezte meg.
Kattints a további képekért!

Nem túlzás azt állítani, hogy Mary Austin már kicsit sem hasonlít arra a fiatalkori énjére, akibe Freddie annak idején beleszeretett.

Leadfotó: Michael Ochs Archives/Getty Images

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Ősz szakáll, hosszú haj, furcsa mosoly: az Osztrák Tölgy egészen új arcát mutatja a nézőknek.
Utazás
Az érdekes utazáson négy laposföld-hívő és egy nem laposföld-hívő vett részt. A cél az volt, hogy az előbbiek a saját szemükkel lássák: az Antarktiszon 24 órán keresztül nem megy le a nap.
Lifestyle
Ha te is valami olyan desszertet szeretnél az asztalra tenni az ünnepek alkalmából, ami hamar elkészül és még finom is, mégsem kell vele pepecselni, akkor ezt a receptet imádni fogod.
Sztárok
Keanu Reeves nem gyakran mutatkozik a nyilvánosság előtt kedvese, Alexandra Grant társaságában, a minap viszont kivételt tett – a rajongók pedig le sem tudták venni a szemüket a szerelmespárról.
Lifestyle
2024-ben számos közkedvelt modell búcsúzik a piacról, mindez pedig fontos korszakhatárt jelez a nemzetközi autóipar történetében.
Sztárok
A 78 esztendős amerikai elnöknek kétségkívül Arabella a legtündéribb unokája, aki minden bizonnyal anyjához hasonló szépség lesz, ha felnő, hiszen már most bűbájos kiskamasz.