Sztárok

Rémisztő betegség gyötri, a metrón érte súlyos rosszullét a gyönyörű magyar színésznőt: "Azt éreztem, hogy meg fogok halni"

Pálmai Anna, a jelenkori magyar színházművészet egyik közkedvelt alakja nemrégiben egy rádióműsorban vallott az őt kísértő démonokról, hétköznapi kihívásairól, valamint az élet nagy örömeiről: a szerelemről és a családalapításról.

Nem lehetett belőle más, csak színésznő

Pálmai Anna sorsa voltaképpen már születése - sőt fogantatása - pillanatában elrendeltetett: a Junior Prima-díjas magyar színésznő hamisítatlan művészcsaládból származik, így tehát egy percig sem volt kérdés, hogy ő sem "civil foglakozást" űz majd. A 38 éves híresség nagyapja a híres magyar színművész, a néhai Szirtes Ádám, édesanyja Szirtes Ági, édesapja pedig Pálmai Zoltán zenész, több neves formáció dobosa. Egyáltalán nem véletlen, hogy Pálmai Anna az érettségit követően hamar a Színház- és Filmművészeti Egyetem falain belül találta magát - színészi oklevelét 2007-ben szerezte meg, majd nem sokkal később a budapesti Katona József Színház társulatához szerződött, s a színpadon azóta is markáns, figyelemreméltó jelenség - csakhogy az azóta eltelt évtizedek során a filmesek is felfedezték, sőt szinkronhangként is pazar karriert futott be. Bár a mai napig szenvedélyes szeretettel viszonyul a hivatásához, sőt már a kezét is megkérték, Pálmai Anna élete sem mindig fenékig tejfel: a kitűnő színésznő nemrég egy rádióműsorban vallott arról, milyen hétköznapi démonok kínozzák, amikor épp nem a világot jelentő deszkákok bűvöli el közönségét.

Lapozd fel galériánkat a jeles színésznő vallomásáért!

"„Egyszercsak pánikoltam olyan helyzetekben, amelyekben korábban teljesen komfortosan éreztem magam. Amikor régebben hallottam arról, hogy valaki pánikbeteg vagy pánikrohamai vannak, akkor azt éreztem, hogy ez hiszti. De amikor veled megtörténik, akkor rájössz, hogy ez milyen. Volt egy pont, amikor tömegközlekedéssel utazván azt éreztem, hogy soha többé nem tudok leszállni erről a metróról, mert itt fogok meghalni. Ennek nyilván voltak fizikai tünetei: szorított a mellkasom, nem kaptam levegőt – a pánikroham teljesen klasszikus tünetei. Természetesen leszálltam, nagy, mély levegőket vettem az utcán, és jobban lettem, de utána kénytelen voltam azon elgondolkodni, hogy ez miért történt, mi okozta. Túlvállaltam magam vagy olyan élethelyzetben voltam, amit nem akartam és zsigerileg küzdöttem ellene? Talán mindkettő" - kezdte szívszorító beszámolóját Pálmai Anna a Spirit FM #nofilter - Nők, filter nélkül Köböl Anitával című műsorában.
Kattints a további képekért!

A képzőművészetben is sikeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész életébe új „szerelem” érkezett.

Leadfotó: Facebook / KlaraMargitayPhotography

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration 0:00
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Lifestyle
      Amiről a Kos tegnap még csak álmodozott, azt ma végre megvalósíthatja. Napi horoszkóp.
      Egészség
      Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a kis mennyiségű alkohol is rossz, azonban most jött egy kutatócsoport, akik meg akarják védeni a borozást.
      Lifestyle
      A diáknak volt egy guminője, de nem akarta, hogy bárki is megtalálja, így inkább tüzet okozott.
      Lifestyle
      A lítium-ion akkumulátorokat, ha sokszor töltjük fel, akkor egy idő után veszítenek a tartósságukból, de ennek hamarosan vége.
      Sztárok
      Tóth Gabi és Krausz Gábor ismét összezördültek egymással a sajtóban, miután a séf egy interjúban kijelentette, hogy az exe megcsalta őt.
      Lifestyle
      Az olasz életstílus a lassú, tudatos mindennapokról híres, és van egy olyan egyszerű szokásuk, amely mindannyiunk számára hasznos lehet: segít felfrissíteni a testet, megnyugtatni a lelket és...