Sztárok

Orsovai Reni a siker titkáról mesélt - ezt üzeni A Dal 2020-as nyertese az idei indulóknak

Nem úgy alakult, ahogyan eltervezték

A Dal 2020 nyertes produkciója után nagy reményekkel vágtak neki a tervezésnek, azonban a koronavírus-válság az összes fellépésüket keresztül húzta. Orsovai Reni és Rácz Gergő azonban igyekeznek minden időt maximálisan kihasználni a karanténban, hogy amikor visszatérnek, elvarázsolhassák a közönséget.

"Hullámzó, hogy élem meg a mostani helyzetet. A 2020-as év eleje elég intenzív volt, bekerültem a zenekarommal a Nenével is a A Dal top4 előadói közé, Gergővel pedig megnyertük a versenyt. Két különböző produkcióval mutathattam meg az ország előtt, hogy mit szeretnék átadni a közönségnek, ez nagy dolog. Koncertekre készültünk, aztán jött a vírus, a hegytetőről a szakadékba kerültünk. Volt pár fellépés, de most megint leállt az élet. Nem könnyű átvészelni a szakmai oldalt sem, de lelkileg legalább annyira megvisel a távolságtartás a hétköznapokban. Szörnyű volt maszkban ünnepelni a karácsonyt, hogy nem ölelhetem és puszilhatom meg a szeretteimet" - fogalmazott Reni, aki zenei projektjei mellett jelenleg a székesfehérvári Gorsium Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum énektanáraként dolgozik, ahol szintén nem egyszerű most a munka a Covid-helyzet miatt.

"Művészetet, éneket tanítani interneten keresztül óriási kihívás. Szinte lehetetlen így, de próbálkozunk. Ha beleegyeznek, küldenek nekem videót, hangfelvételeket, amiket véleményezek, javítjuk a hibákat. Szerencsére nagyon lelkesek és aranyosak a diákok, alkalmazkodnak a helyzethez" - mesélt az online oktatás nehézségeiről az énekesnő.

Lapozz, a cikknek még nincs vége!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Lifestyle
Az étkezés, a sportolás, az alvás és a vitaminpótlás mellett van még egy olyan dolog, amire érdemes időt, valamint energiát szánnunk szervezetünk támogatása érdekében, különösen a téli időszakban.
Egészség
Egy olyan alacsony kalóriatartalmú italról van szó, mely gyulladáscsökkentő hatású, és ami segíthet számos egészségügyi probléma enyhítésében.
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...
Sztárok
Nelly Furtado neve sokaknak talán már nem rémlik, pedig a 2000-es évek elején ő volt a popkirálynő, aki uralta a zeneipart, s egyben valódi szexszimbólummá is vált kinézetének hála.
Fashion&Beauty
Nem túlzás azt állítani, hogy Sarah Jessica Parker a legdivatosabban öltözött szupersztárok között szerepel – elég csak egy pillantást vetni legutóbbi vörös szőnyeges outfitjére, egyből nyilvánvalóvá...