Sztárok

Szívszorító hír érkezett: Elhunyt az Operaház balerinája, különleges tehetség volt

A Magyar Állami Operaház Facebook-oldalán jelentették be, hogy búcsúznak kiváló kollégájuktól.

Nem csak balettművész volt

Az Operház a posztjában közölte, hogy 85. életévében elhunyt Dévényi Edit, címzetes magántáncosnőjük. "Dévényi Edit 1957-1968 között volt a Magyar Állami Operaház tagja. 1959-ben Bécsben, a Nemzetközi Balettversenyen első díjas aranyérmet szerzett, megosztva a világ leghíresebb művészeivel, Jekatyerina Szergejevna Maximovával és Rudolf Nurejevvel. 1963-ban az Állami Balettintézetben szerzett balettmester diplomát, ugyanebben az évben a moszkvai Nagy Színház ösztöndíjasaként a Chopiniana és A diótörő főszerepeit is táncolta, majd Budapest mellett Párizsban és Zürichben táncolt főszerepeket.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Nemcsak balettművészként, hanem pedagógusként is rendkívül színes pályafutást tudhatott magáénak: 1968-1986 között művészeti vezetőként tevékenykedett a Toronto City Ballet-ben, egyetemi tánctanszék vezető balettmester volt a York University-nél, és mesterkurzusokat adott Torontóban és Halifaxban" - áll a megemlékező posztban.

"Emlékét megőrizzük" - zárták le a megemlékezést a posztban a kiváló balettművészről.

Forrás: Facebook Fotó: Unsplash

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Sztárok
Míg a brit királyi családban karácsonykor szigorú szabályok uralkodnak, addig Katalin hercegné szüleinél egészen más elvek érvényesülnek, éppen ezért György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.
Christmas
A Liverpool magyar középpályása most először karácsonyozik közösen feleségével, Buzsik Borkával és közös kislányukkal. A szerelmesek most az ünnepi fenyőfájukat is megmutatták.
Sztárok
A televíziós hosszú éveken át vezette a Heti hetest című közéleti szórakoztató műsort, és rádiósként számos ismert produkcióhoz adta a nevét, az utóbbi években azonban eltűnt a nyilvánosságból. Csak...