Németh László öngyilkos akart lenni, mert nem viszonozták a szerelmét - így nyerte el a lány szívét

A Kossuth-díjas magyar író, Németh László még húszéves sem volt, amikor megismerte, és beleszeretett a nála négy évvel fiatalabb Démusz Ellába, aki végül összetörte az ifjú titán szívét. Ismerjétek meg a történetüket!

Az író-orvos, aki meg akart halni, mert egy fiatal lány nem szerette

1901. április 18-án született Nagybányán. Édesapja, Németh József, a nagybányai Magyar Királyi Állami Főgimnázium tanára, édesanyja, Gaál Vilma háztartásbeli volt. 1905-ben Budapestre költöztek, és 1919-ben magyar–francia szakos bölcsészhallgatóként végzett az ifjú László. Aztán hirtelen szakmát váltott, és 1920-ban beiratkozott az orvoskarra, ahol fogorvosi diplomát szerzett. 1926-tól jelentek meg a cikkei, könyvismertetései jelentek meg a Nyugatban, 1932-ben saját lapot indított Tanú címmel. Az évek folyamán belekóstolt a rádiózásba is, a Magyar Rádiónál, majd a Nemzeti Színház Kamaraszínháza bemutatta Villámfénynél című darabját, amit két dráma követett. Egész életében író-orvosként szolgált, többször is volt orvos, fogorvos (saját rendelővel) majd iskolaorvos. A II. világháború után főgimnáziumi óraadó tanár Hódmezővásárhelyen. 1952-ben pedig Lev Tolsztoj Anna Kareniná-jának fordításáért József Attila-díjjal tüntették ki. Ezután kapott Kossuth-díjat, Herder-díjat, Batsányi-díjat és „A megbecsülés jele” elnevezésű szovjet kitüntetéssel is jutalmazták. Miután számos sikert elért, és beírta magát a történelemkönyvekbe, 1975. március 3-án elhunyt agyvérzés következtében.

Ezt a gazdag, mozgalmas életet pedig megfejelte egy igen viharos szerelem.

Kattints a galériára és ismerd meg Németh László szerelmi történetét:

1925-ben, amikor fogorvos lett a Szent János Kórházban, az év decemberében a Nyugat novellapályázatán a Horváthné meghal című történetével megnyerte élete első díját. Karácsonykor, 26-án pedig feleségül vette Démusz Gabriellát – az ő Elláját -, akit 13 éves kora óta ismert. 1918-ban találkozott vele először, amikor 17 éves volt, a rokonainál töltötte a nyarat Gödöllőn, és halálosan szerelmes lett a lányba. Egy éven át kitartóan küldte a leveleket szíve hölgyének.
Kattints a további képekért!

Domján Edit és Szécsi Pál rajongásig imádták egymást, ám szerelmük tragikus véget ért. Közös történetükkel kapcsolatban nemrég egy újabb drámai részletre derült fény.

leadkép: instagram

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
      Fashion&Beauty
      A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
      Sztárok
      A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...
      Egészség
      Minden háztartásban van otthon gyógyszeres fiók, mivel a betegség senkit sem tud elkerülni, még akkor sem, ha egészségesen táplálkozik. Azonban most egy új teória kezdett el terjedni az interneten.
      Fashion&Beauty
      Ashley Park az utóbbi évek egyik legizgalmasabb feltörekvő sztárja, aki Az Emily Párizsban Mindy Chenjeként világszerte rajongók millióinak szívébe lopta be magát. A Weekend Max Mara...
      Lifestyle
      Közeledik a húsvét, és a többség hamarosan elkezdi hozzá a bevásárlást is. Van azonban egy klasszikus hazai étel, ami már kezd kimenni a divatból.