„Most várom a szövettani eredményeket” – Komoly beavatkozáson esett át a népszerű magyar énekesnő

Nagy Adri az Instagram-követőinek számolt be arról, hogy orvosi vizsgálaton járt.

Fokozottan figyel az egészségére

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nagy Adrit színésznőként és énekesnőként is egyaránt kedveli a közönség, hiszen nemcsak a Jóban Rosszban Betty-jeként láthattuk a tévéképernyőn, hanem a Nicsak, ki vagyok! első évadának versenyzőjeként is. Emellett szövegíróként is megcsillogtatta már a tehetségét: tavaly például két olyan dala is született, melyeknek szövegét ő maga írta, a Hol voltál című szerzeménye pedig akkora elismerésre tett szert, hogy A Dal 2021-es versenyében is lehetőséget kapott a bemutatkozásra. Adrinak a zenélésen kívül természetesen a családja a legfontosabb: 2018-van adott életet a kisfiának, aki azóta szépen cseperedik, az énekesnő korábban pedig azt is elárulta, hogy egy második gyermek gondolata is a fejében van már. Édesanyaként jól tudja, milyen fontos az egészség és annak megőrzése, éppen ezért most egy őszinte és nyílt Instagram-posztban árulta el a rajongóinak, hogy komoly beavatkozáson esett át nemrég.

Lapozz tovább a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Katalin hercegné mindig igyekszik ötvözni a saját egyedi ízlését az éppen aktuális trendekkel, így a mostani egyik legnépszerűbb stílusnak sem tudott nemet mondani.
Lifestyle
Lehet már régebbi a telefonod, de akad néhány Android-trükk, amivel a maximumot hozhatod ki belőle.
Fashion&Beauty
A statement nyaklánc visszatért — de 2026-ban már egészen más szabályok szerint játssza a főszerepet. Nem a túlzásról, hanem az arányokról, a tudatosságról és az önazonos stílusról szól. Legyen szó...
Sztárok
Az Amerikai pite ikonikus szereplője, Jason Biggs nem tagadta, hogy súlyos alkoholproblémái voltak.
Lifestyle
Rengetegen rendelik házhoz az ételt, és emiatt több ételfutárra is van szükség. De mennyi a munkabér?
Sztárok
A Szomszédok egykori sztárja Kadarkai Endre Nőszintén című műsorának vendégeként beszélt férfi kollégáihoz fűződő - olykor kifejezetten ellentmondásos - kapcsolatáról.