Nagy a baj? Sötét viharfelhők gyülekeznek Károly feje felett, veszélyben a király egész uralkodása

Legalábbis ezt állítja egy népszerű asztrológus, aki szerint Károly uralkodása meglehetősen viharos lesz, főleg Erzsébetéhez képest.

Mi lesz veled, Károly?

Bár Károlyt hivatalosan még meg sem koronázták, hiszen erre csak május 6-án kerül majd sor, az már most látszik, hogy a néhai Erzsébet fiának nem lesz könnyű dolga uralkodóként. Elirányítani egy Nagy-Britanniát és a Nemzetközösség országait alapból nem egyszerű feladat, nem beszélve arról, hogy a brit királyi család berkein belül is meg kell teremtenie a békét, ami még magának a tavaly szeptemberben elhunyt királynőnek sem ment, pedig neki aztán volt tapasztalata húzós helyzetek terén. Harry és Meghan botrányos kijelentései még mindig ott lebegnek Károly feje felett, ahogyan András pedofilbotránya sem csitult el még teljesen, így a királynak fel kell kötnie a gatyáját, hogy bírja a strapát a trónon – ez valószínűleg nem lehetetlen feladat, hiszen Erzsébet 70 éven át uralkodott, egy asztrológus szerint azonban Károlyból sosem válik majd olyan uralkodó, mint anyjából, aminek bizony megvan az oka…

Debbie Frank asztrológus szerint Károly uralkodása enyhén szólva is viharos lesz: egészen más szelek járnak majd az ő ideje alatt, mint anyja esetében, amit többek között viselkedésének és temperamentumának is köszönhet.
Kattints a további képekért!

Károlynak az évek alatt szinte a legjobb barátjává vált az illető, aki egyébként egy meglehetősen gyönyörű, férjezett nő, így a testbeszéd-szakértők úgy vélik, az uralkodónak nem Kamilla a legközelebbi bizalmasa a királyi család tagjai közül.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Meghan Markle úgy érezte, hogy muszáj megmutatni a főzési tudományát, de elég amatőr hibába futott bele.
      Fashion&Beauty
      A fiatalok egyre többen kenik fel ezt az arcukra, de a bőrgyógyászok próbálnak figyelmeztetni mindenkit, hogy több kárt csinálhatnak vele, mint hasznot.
      Lifestyle
      A szakemberrel a Femcafe.hu az I. Szorongók és Pánikbetegek Országos Találkozóján készített interjút, ahol a pszichológust arról kérdeztük, vajon a hipnózis misztikum vagy tudomány-e.
      Fashion&Beauty
      Visszatért a 2000-es évek divatja és most minden nő megőrül érte.
      Lifestyle
      A YouTube még mindig őrülten népszerű, de nem szabad mindent elhinni, amit a videókban látunk.
      Lifestyle
      Bizony nem mindegy, hogy milyen növényeket ültetsz egymás mellé a kertben, hiszen nem mindegyik fér meg a másik mellett jól, sőt mi több, még mérgezhetik is egymást, ezáltal pedig a termés sem lesz...