Sztárok

Mutánsok és a Take That

Magyarországon június 2-án mutatták be az X-men legújabb részét. Ez a hír nem csak a mutánsok rajongóit villanyozta fel, de a Take That szerelmeseit is izgalomba hozta, hiszen az együttes írta a film főcímdalát, a Love Love-ot.

Az  1990-ben alakult manchesteri fiúbanda hihetetlen sikernek örvendett Angliában és a The Beatles után a második legsikeresebb együttes lett Európában. Ám az őrület '95-ben kissé megszakadt Robbie Williams kilépésével. Habár a csapat még egy évig kitartott egy szomorú februári napon mégis bejelentették felbomlásukat.

Tíz év után újra összeálltak és rögtön a csúcsra kerültek a Patience című számukkal. Sikerüket persze további magaslatokba azzal emelték, hogy hosszú tárgyalások után végre visszatért Robbie is. Ezzel az új lendülettel indultak tovább: Progress című albumuk, amely tavaly novemberben jelent meg, tökéletesen mutatja a bennük rejlő energiát.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Új albumuk teljes mértékben eltér eddigi munkáiktól. Míg a The Circus című előző lemezükkel a játékos, a világ minden szépségére nyitott imádnivaló stílussal kápráztatták el a közönséget, most az erő és az izmokat megfeszítő lüktetés jellemzi őket.

A két korong közti stílusváltás valószínűleg Robbie Williams visszatérésének köszönhető és persze a másik négy tag megújulásra való képességének. Mindenesetre a Love Love-val egy pörgős számot hoztak össze, mely egy fantasztikus képzeletbeli világot tár a szemünk elé: mintha egy hatalmas űrhajóból félig menetelő, félig táncoló android katonák vonulnának elénk. Pontosan emiatt is illik bele ez a dal az X-men keretei közé.

 

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Bár a Titanic katasztrófája vált a hajózás történetének legismertebb tragédiájává, a második világháború végén történt egy szerencsétlenség, amely több mint kilencezer ember életét követelte – mégis...
Lifestyle
Hollywood legemlékezetesebb filmjei között számos Stephen King-adaptáció található, legyen szó izgalmas börtön drámákról vagy hátborzongató szállodai rémtörténetekről.
Lifestyle
Előfordul, hogy figyelmetlenségből néhányan a kuka mellé dobják a szemetet. Ha valaki rendes, akkor felveszi és kidobja.
Home&Design
A karakter és a stílus visszatér a konyhákba, és a tervezők szerint az apró, vintage kiegészítők adják azt a különleges bájt, amire mindenki vágyik.
Lifestyle
Kis dolgoknak tűnnek, de ezekkel a trükkökkel tényleg sokat lehet spórolni – észrevétlenül is.
Fashion&Beauty
Ha szeretnéd feldobni a pasid tavaszi stílusát, nincs jobb alkalom, mint most frissíteni a sneakerkollekcióját. Idén a férfi sneakerek között minden van: letisztult vászonklasszikusok, ultralapos...