Sztárok

Miskolci iskolások leghőbb vágyát teljesítette Vilmos herceg

Közös siker

"Hihetetlen érzés, hogy a gyerekek választ kaptak a levelükre. Minden olyan kezdeményezést nagyon szeretek és támogatok, ami a diákjainkat egy kicsit kiviszi az iskola falai közül. Különösen, ha ezt idegen nyelven próbálják meg megtenni, még ha csak másodikosok is. Büszke vagyok a kollégáimra is, hogy ilyesmit kitaláltak. Ez a siker hatással van a többiekre is, mert az az üzenete, hogy merjünk egyre nagyobbat álmodni, egyre bátrabb dolgokat megtenni. Ez a történet azért is fontos nekünk, mert részesei vagyunk egy Erasmus-programnak, melynek keretében egy portugál és egy lengyel iskolával dolgozunk együtt, szintén angol nyelven" – fejtette ki gondolatait Tóthné Csorba Mária, az intézmény igazgatója is. Az osztály egyik ifjú tanulója, Hanga pedig lelkendezve mesélt a nem mindennapi élményről: "Mi egy kicsi országban élünk, egy kis iskola 2. osztálya vagyunk, és hogy válaszolt nekünk a királyi pár, ez akkora meglepetés, hogy el sem lehet mondani. Eddig csak a mesékben hallottunk királyokról és hercegekről, most pedig sokat megtudtunk róluk. Örülök, hogy Gabi néninek eszébe jutott ez az ötlet. Én úgy gondolom, hogy Vilmos herceg és a felesége nagyon kedves és barátságos" – fogalmazott a kislány.

Leadfotó: Profimedia - Red Dot

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Lifestyle
      Előfordul, hogy még a legegyszerűbb döntések is komoly dilemmát okoznak, különösen akkor, ha utólag állandóan azon töprengünk, mi lett volna, ha másképp döntünk.
      Utazás
      Ezért természetesen nem fognak megbüntetni sem a vonaton, sem a villamoson, de ha követed az illemet, akkor nem fogod ezt csinálni mások miatt.
      Home&Design
      A fürdőszoba színe nem csupán esztétikai kérdés, hanem meghatározza a tér hangulatát, befolyásolja a reggeli frissítő rutinokat és az esti lazítás élményét is – ezért érdemes tudatosan választani és...
      Lifestyle
      Talán már te is többször elhatároztad, hogy áttérsz a növényi alapú étrendre, de reggel mégis a szalonnás reggeli mellett döntöttél, vagy megfogadtad, hogy havonta négy könyvet elolvasol, mégis...
      Fashion&Beauty