Mila Kunis elárulta szépségtitkát: ezzel a diétával tartja magát csúcsformában a gyönyörű színésznő

Mila Kunist karcsú alakkal áldotta meg a sors, melyet sok nő irigyel – a színésznő azonban nemcsak a jó genetikának köszönheti, hogy mindig bombaformában van.

Lépésről lépésre elárulta, mit eszik egy nap

Az ukrán származású Mila Kunis 1983. augusztus 14-én látta meg a napvilágot Csernyivciben, és a gyermekkora egy részét is ott töltötte – nyolc esztendős volt, amikor a családjával az Egyesült Államokba emigráltak, ahol végül Los Angelesben telepedtek le. Már egészen fiatalon ismerkedni kezdett a színészettel, eleinte iskolai színjátszókörökben csiszolgatta a tehetségét, a 90-es évek közepétől pedig már reklámokban, valamint kisebb televíziós és filmszerepekben is feltűnt. 1998-ban, mindössze 14 évesen főszerepet kapott Azok a 70-es évek show című televíziós sorozatban: a produkció óriási népszerűségre tett szert, Kunis pedig elindult a hírnév felé vezető úton. Azóta számos nagysikerű mozifilmben láthattuk – Darren Aronofsky Fekete hattyú című filmjében balerinát játszott Natalie Portman mellett, alakításáért Golden Globe-díjra jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriájában –, legutóbb pedig a Netflix új dobásában, A Szerencse lánya című drámában tűnt fel, ami szintén kivívta a kritikusok és a közönség elismerését. A színésznő azonban nem csak a talentumának köszönhetően lett Hollywood egyik nagy kedvence, hiszen kivételes külső adottságokkal is megáldotta a sors: különleges vonásait bármilyen szerepeben kamatoztatni tudja, stílusa és divatérzéke pedig több millió nő számára nyújt inspirációt. Persze a jó genetika mellett sokat köszönhet annak is, hogy egészséges életmódot folytat: rendszeres testmozgással, valamint kiegyensúlyozott táplálkozással tartja magát formában, emellett azt is elárulta, milyen diétára esküszik a mindennapokban. Részletek a galériában!

Mila Kunis nemrég részletesen mesélt arról, hogy igyekszik változatos, tápanyagokban gazdag ételeket készíteni a férjének, Ashton Kutchernek, valamint gyermekeiknek, de azt sem titkolja, ő maga mit eszik egy nap.
Kattints a további képekért!

Vannak olyan sztárpárok, akikre ha ránézünk, egyből érezzük: egymásnak lettek teremtve. Mila Kunis és Ashton Kutcher nem csak jól mutatnak egymás mellett, de már évek óta töretlen köztük a szerelem.

Leadfotó: Michael Loccisano/Getty Images

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Nem csupán egy irodai viselet része, hanem egy kreatív, sokoldalúan variálható kiegészítő, amely egy kis extra karaktert ad bármilyen outfithez!
      Lifestyle
      Szakmai téren fellendülés várható az Oroszlán számára. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Clint Eastwood lánya hatalmas szenzációt keltett nemrég bámulatos megjelenésével: a 31 éves Francesca elegáns fekete ruhában lépett a vörös szőnyegre a Queen of the Ring című film premierjén New...
      Home&Design
      Amikor az ablakok dekorálásáról van szó, a választás nemcsak esztétikai, hanem funkcionális szempontból is nagy jelentőséggel bír. A függönyök és drapériák közötti döntés sokszor nem könnyű, mivel...
      Lifestyle