Sztárok

Michael Jackson testőre elárulja az igazságot - Ez történt valójában Neverlandben

Hosszú évek után végre kiderülhet az igazság.

Hosszú évek után végre kiderülhet az igazság.

Súlyos vádak

A nemrég megjelent Leaving Neverland című dokumentumfilmben látottak alaposan felbolygatták az egész világot és megosztották az embereket. A látottak után sokan még ma is képtelenek elhinni, hogy Michael Jackson valaha is gyerekeket molesztált volna, ám most úgy tűnik egykori testőre végre elmondja az igazságot.

Testőrei mindent láttak

Michael Jackson egykori testőre, Matt Fiddes egy Instagram posztban írta le gondolatait, mert úgy érzi, nem hallgathat tovább. A pop királyának első embere elmondta, bár rengeteg lehetőséggel keresték meg, hogy elmondja az igazságot, eddig mindet megtagadott. Most viszont elérkezettnek érzi az időt arra, hogy beszámoljon arról, mi is történt valójában a Neverland birtokon.

Újabb film készülhet

Ahogy Matt Fiddes írja, felvette a kapcsolatot korábbi kollégájával, akikkel együtt dolgozott Jacksonnak és feltehetően egy új dokumentumfilmben majd beszámolnak a valóságról- természetesen saját szemszögükből. Elmondása szerint, ha valaki, akkor ők tudják, mi folyt éveken keresztül a világsztár birtokán. „A tények nem hazudnak, csak az emberek” - írja Matt, aki egyelőre arról nem adott információt mikor készülhet el a film.

A világ legnagyobb sztárpárja lehettek volna, ha ez nem áll közéjük.

Leadfotó: Profimedia-Red-Dot

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...
      Fashion&Beauty
      Hiába van már a kanyarban a várva várt tavasz, az időjárás mintha tudomást sem akarna venni róla, a borús, szürke és zord napokban pedig különösen fontos, hogy öltözködésünkkel ne olvadjunk bele a...
      Lifestyle
      A Halak megérzése annyira erős lesz. hogy saját maga is meglepődik. Napi horoszkóp.
      Egészség
      Úgy néz ki, hogy a magyarok tojásfogyasztása egy kicsit visszaesett. Ez a drágulás miatt is előfordulhat, de más dolgok is állnak a háttérben. Annyi biztos, hogy a tojás még mindig rendkívül...
      Utazás
      Akármilyen modern autónk is van, a tolvajoknak mindig lesznek friss trükkjeik, hogyan törjék azt fel, vagy lopják el a gépjárművet.