Majdnem tragédia lett a vége: Michael J. Fox kis híján meghalt a leghíresebb filmjének forgatásán

Rendszeresen hallani olyan szórakoztató, megdöbbentő vagy épp megrázó történetekről, melyek különböző filmforgatásokon történtek. Michael J. Foxnak például van egy ijesztő sztorija, amely az egyik ikonikus filmjének forgatása alatt esett meg vele.

Marty McFly szerepével vált világhírűvé

Michael J. Fox neve mindenki számára ismerős, hiszen pályafutása során számos világhírű filmben játszott szerepet, ráadásul öt Primetime Emmy-díjat, négy Golden Globe-díjat és két Screen Actors Guild-díjat tudhat magáénak. Az igazi ismertséget az 1982-ben bemutatott Családi kötelék című sorozat hozta el neki, de leghíresebb alakítása kétségtelenül a Vissza a jövőbe trilógiához köthető, melyben a főszereplő Marty McFlyt személyesítette meg. Miután 1991-ben Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, az 1990-es évek végére részben elköszönt a színészettől, s bár a következő több mint két évtizedben is bőven akadt munkája, 2020-ban a romló egészségügyi állapota miatt bejelentette a végleges visszavonulását. Lecsengő karrierje azonban egy pillanatra sem árnyékolta be a Vissza a jövőbe filmeket, sőt: a trilógia mind a mai napig a képernyő elé szegezi a tekinteteket még a fiatal generáció körében is. A 60 éves színész nagyon hálás a filmnek, ami világhírűvé tette, ráadásul számos jó emléket őriz a forgatásokról – egy bizonyos eset örökre beégett a memóriájába, ám koránt sem azért, mert olyan pozitív élmény lett volna. Éppen ellenkezőleg: csak egy hajszálon múlt, hogy Michael J. Fox életben maradt a hátborzongató eset után.

Lapozz tovább a részletekért!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Jennifer Lopez legjobb barátnője, Loren Ridinger megosztotta a nyilvánossággal, hogyan viszonyul valójában a Ben Affleckkel való elválásához az énekes-színésznő.
      Home&Design
      Ha merünk eltérni a megszokott világos árnyalatoktól, olyan terek születhetnek, amelyek nemcsak divatosak, hanem időtállóan szépek is.
      Lifestyle
      Egyesek számára biztosan ez a valóra vált álom - írja a TWN.hu.
      Egészség
      Azt is mondhatjuk, hogy a boltokban ez a legújabb trend, de kiderült, hogy ezek az egészségesnek hitt élelmiszerek rengeteg akrilamidot tartalmaznak, ami súlyosan rákkeltő.
      Sztárok
      Hamarosan megjelenik Tom Quinn királyi életrajzíró legújabb kötete, melyben sok, eddig sosem hallott titok mellett napvilágra került az is, milyen nem túl hízelgő ragadványnéven emlegetik Harry...
      Sztárok
      Lisa Tranel már meg sem lepődik azon, ha az utcán összetévesztik Jennifer Anistonnal – számára ez teljesen általános, hiszen jól tudja, valóban pont úgy fest, mint a Jóbarátok sztárja.