Tudatosan készül a halálra a többszörös Oscar-díjas színész
180 fokos fordulatot vett az élete
Michael Caine a feleségének köszönheti az éles életmódváltása sikerességét. Shakira Caine divatmodellel 48 éve élnek házasságban. A színész teljesen elhagyta a cukrot és a sót az étrendjéből, és természetesen visszavett az alkoholfogyasztásból is. Mivel a ráktól fél a leginkább, folyamatosan kutatja, hogy a szakértők mit ajánlanak a megelőzés érdekében, és igyekszik a tanácsaik szerint étkezni és élni az életét.
A daganatos megbetegedésektől való félelem mellett még egy nagyon erős motiváló erő volt Caine életében az a tény, hogy nagypapa. „13 kilogramot adtam le csak azért, mert szeretnék még az unokáimmal lenni. Egy hatéves ikerpár és egy hétéves kisfiú, akit szeretnék 17 évesen is látni” – mondta el a színész, aki nem tervez még a visszavonulásával.
„Amikor az ajánlatok elkezdenek megfogyatkozni, akkor fogom azt mondani, hogy visszavonulok. A filmiparnak kell lemondania rólam, nem fordítva” – állítja Michael Caine, akinek legutóbbi, Best Sellers című filmjét a berlini filmfesztivál programjába is beválogatták.
Az 56 esztendős Chris Rock sem úszta meg a koronavírus-fertőzést.