Mészáros András a családjáról vallott: „Szeretnék majd jó apa lenni”

Bár Doktor Balatont hidegzuhanyként éri a hír, hogy gyermeke lesz, a színész időnként eljátszik az apaság gondolatával.
Családi élet
Több párhuzam is húzódik Mészáros András és az általa alakított Doktor Balaton életútja között. Ahogy a sorozat címszereplője, úgy a színész is korán elveszítette az édesanyját, mindössze huszonegy éves volt, mikor hosszú betegség után elhunyt. „Nem volt könnyű, de keresztülmentem a gyászfolyamaton, szépen lassan feldolgoztam a történteket. Doktor Balatonnal ellentétben én sosem tettem megjegyzéseket a tragédiával kapcsolatban az édesapámnak. Jóban vagyunk, de persze, mint szülő-gyerek viszonyban, nekünk is vannak összetűzésekkel teli időszakaink” – árulta el a Story-nak a színész, akinek nem volt mindig felhőtlen a viszonya az apjával. Mindketten határozott személyiségek, így nem ritka közöttük a vita, és néha bizony előfordulnak hibák a kommunikáció területén. „Sokszor különbözik a véleményünk, néha úgy érzem, hogy sosem fogja megérteni az én látásmódomat. De tudom, ennek részben az az oka, hogy én sem a megfelelő módon beszélek vele, úgy próbálok neki türelmetlenül elmagyarázni neki dolgokat, mintha a haverom lenne. De ő nem a haverom, hanem az édesapám, és el kell fogadnom, hogy máshogy gondolkodik” – fogalmazott András, aki azt is elmondta, akármekkora is volt köztünk a harag vagy meg nem értettség, miután meg tudták beszélni, mindig újra egymásra találtak az édesapjával.
Mészáros András testvéreivel és a gyermekvállalással kapcsolatos gondolatait olvasd el a galériánkban!
Csenge idén lett nagykorú, már most óriási sikereket ér el.