Borzalmas, amit Meghan Markle művelt: a palota alkalmazottjai kitálaltak, szörnyen bánt velük a hercegné

Megfélemlítés, toxikus munkahelyi környezet, megalázó bánásmód – többek között ezekkel gyanúsítják Meghant és Harryt a hercegi pár egykori alkalmazottjai, akiknek ügyében kivizsgálás is indult.

Tényleg ilyen borzasztó természete lenne?

Meghan Markle sosem volt a brit emberek szíve csücske, ahogyan a királyi családé sem: Harryn kívül nem igazán akadt olyan ember a palotában, akik kedvelték volna a színésznőből lett hercegnét, köztük a palota alkalmazottjai sem. A szolgálók szerint ugyanis Meghan egyenesen elviselhetetlen, a mosoly és kedvesség pedig csak egy álca, amit a herceg neje a külvilág felé mutat, ám együtt élni vele és elviselni őt a nap 24 órájában egészen más tészta. Nos, az alkalmazottak állításai némiképp ellentmondanak annak, amit Meghan és Harry taglalt Oprah Winfrey-nek abban a bizonyos botrányos interjúban: a sussexiek a beszélgetés során elárulták, hogy többek között azért is hagytak fel a királyi élettel és költöztek Kaliforniába, mert az őket szolgáló személyzet, a The Firm névre hallgató udvaroncok, királyi dolgozók és egyéb szolgálók aktív szerepet játszottak a róluk szóló hazugságok terjesztésében, ami megnehezítette mindennapjaikat. A palota dolgozói azonban tagadják, hogy így lett volna, sőt mi több állítják, hogy amiket esetleg a hercegi párról híreszteltek, azok valós tények, például az, hogy Meghan és Harry nap mint nap megfélemlítette a személyzetet, ezzel pedig olyan mérgező munkahelyi légkör alakult ki, amelyben már nem sokan akadtak, akik dolgozni akartak volna…

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
A mai nappal kezdetét vette a kínai holdújév és vele a Fa Kígyó éve: cikkünkben most eláruljuk, mire számíthatnak az előrejelzések szerint idén a különböző jegyek.
Sztárok
Egészség
Bár egy alapvetően a szervezet számára nagyon fontos és általános vitaminról van szó, az adagolását illetően azért nem árt vele vigyázni.
Sztárok
A 49 éves Eva Longoria sokakat lenyűgözött a közelmúltban közzétett fürdőruhás fotóival, ám többen is kiszúrtak egy érdekes részletet, amit a poszt alatti kommentszekcióban is téma tárgya lett.
Fashion&Beauty
Madonna 28 esztendős lánya, Lourdes Leon merész, teljesen átlátszó szerelésben hódította meg a párizsi divathetet.
Lifestyle
A Bak ma bármit elérhet, amit a fejébe vesz. Napi horoszkóp.