Jön az újabb botrány? Meghan időzített bombaként ketyeg, titkos fegyverrel mérhet csapást Károlyékra

A Harry herceggel közös Netflix-sorozata óta Meghan Markle visszafogottan nyilatkozik a brit királyi családdal kapcsolatban, ám egy szakértő úgy véli, annak ellenére, hogy már nem foglalkozik a múlttal, még mindig bosszút tudna állni az őt ért sérelmek miatt.

Vajon meglépi?

Amikor Meghan Markle és Harry herceg több mint négy évvel ezelőtt drámai körülmények között kiléptek a monarchiából és elköltöztek az Egyesült Államokba, a hercegné őszintén kitárulkozott a palotában eltöltött idejéről az Oprah Winfrey-nek adott interjújában, majd később a nagy port kavaró, férjével közös Netflixes dokumentum-sorozatukban. Aztán, ha mindez nem lett volna még elég nagy csapás a famíliának, a sussexi herceg újabb olajat öntött a tűzre azzal, hogy megjelentette a Tartalék című önéletrajzi könyvét, amiben erősen kritizálta édesapját, III. Károlyt, fivérét, Vilmost, sőt még sógornőjét, Katalint is, akivel pedig köztudottan jó viszonyt ápolt annak idején. Bár a kötettel kapcsolatban számos kérdés felmerült mindkét féllel kapcsolatban, azokra még mindig nem érkeztek konkrét válaszok, az utóbbi időben ugyanis mind a palota, mind a kegyvesztett házaspár mélyen hallgat a történtekről. Egy szakértő szerint azonban ne legyenek kétségeink, hiszen ez korántsem annak a jele, hogy csillapodott volna a feszültség, sőt: az egykori színésznő tartogathat még egy s mást a tarsolyában, amivel súlyos csapást mérhet a royalokra. Részletek a galériában!

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

A sussexi hercegné egy alkalommal állítólag szembeszegült Kamilla "alaposan átgondolt tervével", ezzel pedig bizony csúnyán felbőszítette a királynét.

Leadfotó: Matt Winkelmeyer/Getty Images for Children's Hospital Los Angeles

Forrás: Mirror

Oldalak

Lifestyle
Bizonyára veled is előfordult már, hogy a munkahelyeden, az edzőteremben vagy épp házimunka végzése közben magába szippantott az internet legmélyebb bugyra.
Lifestyle
Az 1996-ban elhunyt Baba Vangát sokan a Balkán Nostradamusának nevezik, és bár egyesek vitatják e megtisztelő titulus jogosságát, a vak bolgár jósnő köré szőtt kultusz a mai napig nem csappant meg.
Lifestyle
Ha szeretnéd, hogy a muskátlid ne csak túlélje a telet, hanem tavasszal dús virágba boruljon, fontos, hogy már most tudatosan készülj fel rá és megfelelően ápold a növényt a hideg hónapokban.
Utazás
Pár nap múlva itt a karácsony, ám ha abban reménykedtél, hogy az ünnepek alatt fehérbe borul az ország, akkor van egy szomorú hírünk a számodra.
Sztárok
Egy egyszerű, mégis mély jelentéssel bíró nyilvános szerepléssel Vilmos herceg és fia, György herceg csendesen, de annál meghatóbban idézték meg Diana hercegnét. A közös látogatás nemcsak egy családi...
Sztárok
Az 1997-es katasztrófafilm, a James Cameron által rendezett Titanic szinte varázsütésre Holllywood legmagasabb csúcsára repítette Kate Winsletet, ám a színésznő a hírnév árnyoldalaival is szembesült...