Sztárok

Michael Jacksont is bajba keverte a Diana-interjú miatt elmarasztalt riporter

Martin Bashir bűnlajstroma

Azt követően, hogy egy független bírói vizsgálat megállapította: Martin Bashir riporter hamisított számlák útján férkőzött Diana néhai walesi hercegnő közelébe, össztűz zúdult a brit közszolgálati médiumra – írja az Infostart.

Az exriporter azzal védekezett, hogy az ikonikus Diana-interjú után kézzel írott levelet kapott a hercegnétől, amely szerint nem bánta meg, hogy beszélt vele és hogy nem mutattak be neki hamis számlákat. Sőt, Diana a kórházban fényképezkedett Bashir feleségével, amikor kisbabájuk született. Mégis, a közvélemény egy része most Bashirt tartja a főgonosznak az ügyben.

Mások megjegyzik, hogy Diana is mesterien tudta manipulálni a médiát és magára venni az áldozat szerepét. A BBC viszont 1996-ban azzal intézte el az ügyet, hogy a Diana-levél azt igazolta, a hamisítvány nem befolyásolta abban, hogy vállalta az interjút. Ezt a belső vizsgálatot minősítette „fájdalmasan elégtelennek” a múlt heti független bírói jelentés.

Közben újabb vádak merültek fel Bashir ellen, ezennel a néhai Michael Jackson unokaöccse által. Taj Jackson szerint a 2003-ban már az ITV-nél dolgozó Bashir Jackson-interjúja „elárulta” és tönkretette a popkirály jóhírét. Jackson neki vallotta be, hogy fiatal fiúk aludtak az ágyában – bár tagadta, hogy szexuális kapcsolat lett volna köztük. Néhány hónappal később hét kiskorú molesztálása miatt vádat emeltek ellene és csak két évvel később mentették fel.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Az ITV tagadta, hogy a Bashir-interjú játszott közre a vádemelésben vagy Jackson halálában. A popsztár azonban azt mondta: „elárulta” az újságíró. Az már etikai kérdés, hogy mit csináljon a riporter, ha felmerül a pedofília gyanúja az interjúalannyal kapcsolatban? Hallgasson vagy hozza nyilvánosságra?

A Jackson-interjú szinte egybeesett azzal a Nagy-Britanniai „morális pánikkal”, amelynek során, a 2000-es évek elején a bulvársajtó kampányt indított a valós és vélt pedofilok ellen. Emlékezetes eset volt, amikor 2000-ben, a News of The World bulvárlap által feltüzelt önkéntes igazságtevők összekeverték az angolban hasonlóan hangzó „pedofil” és a „paediatrician” – gyermekorvos – szavakat és megtámadták egy orvos otthonát. Máshol pedofilnak vélt szomszédaikat üldözték el a lakótelepen feltűnt önkéntes osztagok.

Akármennyire is hihetetlenül hangzik, sztárnak lenni nem csupán móka és kacagás. Sajnos, vannak olyan helyzetek, amikor a biztonságuk, vagy akár az életük a tét, erről pedig egyes esetekben csak a hírnév tehet. Világsztárok, akik túléltek egy merényletet.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A rohanó hétköznapok, az állandó nassolás, a késő esti vacsorák és a sikertelen diéták után sokan keresnek olyan módszert, amely nemcsak látványos, hanem fegyelmezett és következetes is. A Harcosok...
Christmas
A zserbó évtizedek óta az ünnepi sütemények koronázatlan királynője, mégis van egy apró trükk, amellyel egészen új szintre emelhető az íze. Ha most kipróbálod, garantáltan így készíted majd ezt a...
Lifestyle
Sztárok
Darren Barnet nevét a világ 2020-ban ismerte meg a Netflix Én még sosem... című sorozatának köszönhetően, azóta pedig szó szerint epekednek érte a nők, nem véletlenül.
Lifestyle
Lifestyle
Amikor a pici tacskót bevitték a menhelyre, azonnal látszott rajta, hogy beteg és hosszú ideje kóborol. Ám hamar kiderült valami sokkal megrázóbb is.