Hátborzongató történetre derült fény: kísérteni látták Marilyn Monroe-t – Itt jelent meg a néhai díva szelleme

Vannak, akik teljes meggyőződéssel hisznek a szellemek létezésében, míg mások szkeptikusan állnak a témához. Ám az tény, hogy a történelem során számos olyan furcsa esetről lehetett hallani, melyekre egyszerűen nincs racionális válasz – most Marilyn Monroe-t hozták összefüggésbe egy ilyen misztikus történettel.

Kísérteni látták

Marilyn Monroe-t egész életében igazi szexszimbólumnak tartották, sőt, ez mind a mai napig mit sem változott. Bár a színésznő tehetségét sokan vitatták filmes körökben, sosem volt szüksége a kritikusok elismerésére ahhoz, hogy az egész világot az ujja köré csavarja: nőies idomaival, buja tekintetével és szőke hajkoronájával férfiak millióit bolondította magába, így tulajdonképpen bármit elért, amit csak akart. Éppen ezért döbbentett le mindenkit 1962-ben, amikor kiderült, hogy gyanús körülmények között életét vesztette – a megmagyarázhatatlan jelek ellenére a halottkém végül öngyilkosságot állapított meg. A 36 éves színésznőre meztelenül találtak rá az ágyában, kezében egy telefonnal, körülötte pedig üres altatóüvegek sorakoztak – úgy festett, mintha egy előre megrendezett jelenet fogadta volna a kiérkező rendőröket. Ráadásul az is kételkedésre adott okot, hogy a vérében a halálos adag többszöröse volt, az orvos szerint pedig ehhez nagyon gyorsan, kevesebb mint egy perc alatt kellett lenyelnie a tablettákat. Ám a gyomrában nem találták meg a gyógyszerek maradványait, így felmerült a gyanú, hogy valaki injektálva juttatta a szervezetébe a halálos adagot. Ezen a szálon végül nem indultak el a hatóságok, az ügyet pedig azzal zárták le, hogy Monroe önkezével vetett véget az életének. Bárhogy is történt, a teljes igazságra talán már sosem derül fény, így érthető, ha sokakat mind a mai napig foglalkoztatja, vajon mi történhetett azon a végzetes napon. Ráadásul többen is látni vélték azóta a színésznőt, akiről úgy vélik, mind a mai napig visszajár kísérteni…

A megmagyarázhatatlan jelenségekről szóló esetekkel Dunát lehetne rekeszteni, ezen történetek kulcsszereplői pedig sok esetben ismert emberek. Például a Las Vegas Hilton Hotel alkalmazottjai azt állítják, hogy Elvis Presley – aki a penthouse lakosztályban lakott – korábban visszajárt kísérteni az épületbe. Emellett többen is látni vélték Janis Joplint a halála után a Los Angeles-i Highland Gardens 105-ös szobájában, ahol túladagolás következtében életét vesztette, de a New York-i Chelsea Hotel néhány vendége is meg van győződve arról, hogy látta a Sex Pistols néhai tagját, Sid Vicious-t a liftek közelében.
Kattints a további képekért!

Állítólag szeretők voltak, de az eset után meg tudjuk érteni, ha Marilyn Monroe inkább soha többé nem ment Tony Curtis közelébe.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Egészség
Ha te is szeretnéd megőrizni a memóriád és a kognitív képességeidet minél tovább, akkor érdemes ezekből a finom fűszerekből a lehető leggyakrabban fogyasztanod.
Egészség
Egy élelmiszer-szakértő szerint életveszélyes is lehet egy bizonyos finomság túlzott fogyasztása, ezzel pedig jobb, ha minél több ember tisztában van, hiszen egy közkedvelt, hazánkban is népszerű...
Sztárok
De nem csupán a hercegnének, hanem a királyi család összes tagjának, bármilyen furcsán is hangzik.
Lifestyle
Meglehetősen nehéz nap vár a Nyilasra. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy csupán egy népszerű, szinte minden háztartásban megtalálható gyümölcsre lesz szükséged ahhoz, hogy a burgonya ne csírázzon ki, és hetekig eltartható legyen?
Lifestyle
A Mérleg a hét közepén megismerhet valakit, aki nagyon mély benyomást tesz rá. Heti horoszkóp.