Elhunyt a Jászai Mari-díjas színész - Súlyos betegségéből már nem tudott felépülni Marik Péter
Marik Péter egy előadás közben lett rosszul
Marik Péter július elején a Csárdáskirálynő első felvonása után lett rosszul a színfalak mögött, utóbb kiderült, szívrohamot kapott. Kollégái élesztették újra, ezután mentővel kórházba szállították. Sajnos már akkor is nagyon sokat kellett küzdeni azért, hogy Marik életben maradjon, állapota azóta kritikus volt.
"Még javában zajlott az első felvonás fináléja, amelyben egyikünk sem szerepelt, így bementem az öltözőbe, hogy igyak pár kortyot. Péter ült a széken, majd egyszer csak előredőlt, szorította a mellkasát és csak annyit tudott mondani, hogy jézusom, jézusom. Egyértelmű volt, hogy nagyon rosszul van. Azonnal kirohantam segítségért, a kollégák hívták a mentőt, miközben a kórus egyik tagja, Lipics Barna elkezdte a szívmasszást, egy darab miatt ugyanis korábban meg kellett tanulnia, hogy kell ezt szakszerűen elvégezni. Közben persze tartotta a kapcsolatot a mentősökkel, akik nagyon hamar kiértek és még vagy 25 percig küzdöttek Péter életéért. Végül újraindult a szíve és sikerült stabilizálni, így kórházba tudták szállítani" - mesélte az eset után Bálint Ádám a Blikknek.