Márai Sándor felesége naplójából tudta meg a nagy titkot: Lola 30 éven át vetette papírra életének minden egyes napját

Márai Sándor feleségének harminc éven át írt naplója most kerül először az olvasók elé – az író maga is ezekből a feljegyzésekből tudta meg, mennyit jelentett Lolának. Míg Márai más asszonyoknál is kereste a boldogságot, addig felesége hű társa volt 62 éven át.

A hűtlen férj a naplóból jött rá, mennyit jelentett feleségének

Matzner Ilona, vagyis Márai Lola, akit Márai Sándor saját naplóiban csak L. betűvel jelölt, hatvankét éven át volt a híresen nehéz természetű író hűséges társa. Lola több mint harminc éven át írt naplóinak szerkesztett változata izgalmas háttérdokumentum, ennélfogva irodalmi szenzáció, egy nagy író hagyatékának felbecsülhetetlen alkotóeleme, amely most kerül először az olvasók elé. Márai Lola naplójához maga Márai Sándor adja meg a kulcsot saját 1986-os naplójában. Felesége halála után megszállottan kezdi olvasni jegyzetfüzeteit: „Mindenre figyelt, mindent felírt, az álmokat, a látogatókat, a napi tennivalókat, nappalt és éjszakát, csodálatos érzékiességgel.” Az apró részletek újraélése a „visszapergetett” idő valóságába viszi, de hosszú kapcsolatuk valódi mélysége is ebből az írásból világosodik meg előtte. Rádöbben, hogy míg ő másoknak írta a naplót, felesége neki. Vagyis ami Márai életrajzából naplójának tudatos stilizálása során elveszett, azt Márai Lola kendőzetlen őszinteséggel napról napra vezetett jegyzetei megőrizték: házaséletük hullámzásait, emberi kapcsolataikat, fiuk felnevelését, költözéseiket, az írói munka és emigráns létük bonyolult érzelmi hátterét. A napló attól a pillanattól rögzíti az eseményeket, amikor végleg elhagyták Magyarországot. Nápoly, New York, majd Salerno nyüzsgő hétköznapjainak megörökítésén végigvonul az idegenség érzése, hosszú vándorlásuk során igazi otthonukat egymásban találták meg.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A Szeretettel, Meghan című új életmódsorozat ezen a héten debütált, és máris számos emlékezetes pillanatot tartalmaz – köztük például a sussexi hercegné vallomását arról, hogy férje, Harry herceg egy...
      Lifestyle
      A most következő képrejtvényt valóban csak azok képesek pár perc leforgása alatt megfejteni, akik emberfeletti IQ-val rendelkeznek.
      Utazás
      Nemrég az elmúlt esztendők legszélsőségesebb és legkiszámíthatatlanabb februárjának intettünk búcsút, s úgy tűnik, sem márciusban, sem áprilisban nem fogunk leszállni a meteorológiai hullámvasútról.
      Home&Design
      A konyha hangulatát számos tényező meghatározhatja, legyen szó a falak színéről, a bútorok stílusáról vagy a gondosan megválasztott dekorációról. Van azonban egy elem, amelyre kevesen fordítanak...
      Lifestyle
      Amikor az élet egyszerre két irányból követel figyelmet, az ember könnyen úgy érezheti, hogy lassan összeroppan.
      Fashion&Beauty
      A legújabb körömtrend a tavasz frissességét és sokszínűségét tükrözi, számos izgalmas színnel és dizájnnal.