Sztárok

Luxus Noémi: Nem bántam meg, hogy jelentkeztem a műsorba - Interjú

A Feleségek luxuskivitelben harmadik évadának új sztárjával, Nagy Noémivel beszélgettünk.

Két új luxusfeleség került a csapatba

A Feleségek luxuskivitelben harmadik évada premierjével április 20-án tért vissza a VIASAT3 képernyőjére. A reality-sorozat folytatásában a régi szereplők közül ismét követhetjük Köllő Babett, Csősz Boglárka, Yvonne Dederick, Polgár Tünder és Vasvári Vivien napjait, de két új karaktert is köszönhettünk: Nagy Noémi divattervezőt és Molnár Nini táskatervezőt.

Két új luxusfeleséggel bővült a szereplőgárda

A két üzletasszony már rögtön az első részben egymásnak feszült, ugyanis kiderült, hogy a márkájuk egyik ikonikus darabja, a szívalakú táska mindkettőjük kollekciójában megtalálható. A csinos kiegészítő azonban eredetileg Nagy Noémi ötlete nyomán készült el, a tervező pedig nehezményezte, hogy Molnár Nini a megkérdezése nélkül kezdte legyártattni ezt a táskatípust. Luxus Noémi úgy döntött, hogy Babették unszolására a vitát Nini egyik bemutatóján rendezi, ahová meglepetés vendégként érkezett. A luxusfeleség kérdőre vonta őt az ügy kapcsán, mivel úgy érezte, hogy a lány megsértette az üzleti etikettet. A műsorban a feszültség tapintható volt, amikor a két tervező szóba elegyedett.

"Kettőnk közül valakinek felnőttnek kell lennie, neked ez elég nehezen megy, tudom" - kezdte a műsorban a Prieston márka alapítója, aki már az első részben bebizonyította, hogy elég vagány ahhoz, hogy minden helyzetben vállalja a véleményét. Hogy a kettejük között lévő feszültséget sikerül-e megoldani vagy tovább mélyül az ellentét, az a sorozat folytatásából kiderül, mindenesetre mi kíváncsiskodtunk egy kicsit arról, hogy milyen karaktere lesz Noémi a sorozatnak és miért vállalta el a felkérést? Az okokról őszintén vallott nekünk egykori vloggerünk.

Nagy Noémi és Molnár Nini már az első részben egymásnak feszültek

Lapozz, a cikk folytatódik!

Fotók: VIASAT3

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.
      Utazás
      Az utazók véleménye szerint a világ számos bakancslistás látnivalója kiábrándító és túlzsúfolt, és gyakran nem hozzák az elvárt élményt.