Sztárok

Gyönyörű kismamafotóval tudatta a popcsillag, hogy első gyermekét várja

Az X Factor egykori győztese egy Instagramra feltöltött fotóval erősítette meg a hírt, miszerint 36 évesen első gyermekét hordja a szíve alatt.

Első gyermekével várandós Leona Lewis

Leona Lewis nevét a kétezres évek közepén ismerte meg a világ: 2006-ban ő nyerte meg a brit X Factor harmadik szériáját, és a győztesek között is kiemelkedően sikeres karriert sikerült ezek után befutnia, hiszen az elkövetkezendő években megállás nélkül játszották a számait a rádiók, különös tekintettel a Bleeding Love című balladára, ami az elmúlt majdnem tizenöt év során méltán került be a popkultúra klasszikusai közé. Hazájában a mai napig a legnagyobb sztárok között tartják számon Lewist, aki a zene mellett a színészetben és a modellkedésben is megtalálta magát.

Az énekesnő, aki két hét múlva tölti a 37-et, Instagramon jelentette be, hogy férjével hamarosan szülői örömök elé néznek – adta hírül a hirado.hu. Leona Lewis és a német származású koreográfus és rendező Dennis Jauch a popsztár 2010-es turnéján ismerkedtek meg egymással, amin a férfi háttértáncosként vett részt. Közel nyolc év randizás után került sor a lánykérésre, és 2019 nyarán álltak oltár elé a festői szépségű Toszkánában.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Alig várjuk, hogy nyáron találkozzunk veled” – írta Leona a fotóhoz, amin szűk fekete koktélruhában mutatta meg kerekedő pocakját. A büszke apuka ugyanezt a képet osztotta meg a saját oldalán és elárulta, hogy születendő gyermeke a legnagyobb ajándék, egyúttal azt is megjegyezte, hogy Leona a nagyon dögös anyuka.

Nena a 99 Lutfballons című slágerével lopta be magát a közönség szívébe, a dalt pedig még a fiatalabb korosztály is ismeri. Ennek ellenére itthon ma már alig hallani az énekesnőről: vajon mivel tölti manapság a mindennapjait?

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Hollywood legemlékezetesebb filmjei között számos Stephen King-adaptáció található, legyen szó izgalmas börtön drámákról vagy hátborzongató szállodai rémtörténetekről.
Lifestyle
Előfordul, hogy figyelmetlenségből néhányan a kuka mellé dobják a szemetet. Ha valaki rendes, akkor felveszi és kidobja.
Home&Design
A karakter és a stílus visszatér a konyhákba, és a tervezők szerint az apró, vintage kiegészítők adják azt a különleges bájt, amire mindenki vágyik.
Lifestyle
Kis dolgoknak tűnnek, de ezekkel a trükkökkel tényleg sokat lehet spórolni – észrevétlenül is.
Fashion&Beauty
Ha szeretnéd feldobni a pasid tavaszi stílusát, nincs jobb alkalom, mint most frissíteni a sneakerkollekcióját. Idén a férfi sneakerek között minden van: letisztult vászonklasszikusok, ultralapos...
Fashion&Beauty
2026-ban a legmenőbb apró részletek kapják a főszerepet: játékos formák, színes csavarok és mintázatok, amik egyszerre finomak és merészek. Azoknak, akik szeretnek kitűnni a tömegből anélkül, hogy...