Sztárok

Lemondott Gyárfás Tamás - Hosszú Katinka és az úszók elérték, amit akartak

Szerdán reggel az MTI-nek jelentette be a Magyar Úszószövetség elnöke, Gyárfás Tamás, hogy lemond posztjáról. A részletek!

Lemondott Gyárfás Tamás

Szerdán korán reggel jelentette be az MTI-nek Gyárfás Tamás, hogy lemond a Magyar Úszószövetség elnökségéről. Ez egyben azt jelenti, hogy Hosszú Katinka, Gyurta Dániel és sok más úszó, aki Gyárfást lemondásra szólította, végre célt ért.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

"Köszönöm. 1993-ban lettem az úszószövetség elnöke. Megtiszteltetés, hogy együttműködhettem nagyszerű edzőkkel, szakvezetőkkel és csodálatos versenyzőkkel. Nagy élmény, hogy részese lehettem öt hazai rendezésű Európa-bajnokságnak, boldogság, hogy ott lehettem, amikor sikerült elnyerni a FINA világbajnokság megrendezése jogát. A legeslegnagyobb öröm pedig az, hogy már látom az újonnan épülő úszókomplexumot. Kívánom, hogy a legeredményesebb sportág mielőbbi közgyűlése a legalkalmasabb elnököt válassza meg. Ezennel lemondok, mert úgy érzem, hogy most ezzel segíthetek a legjobban" -mondta Gyárfás Tamás reggel.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: atv.hu

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Sokaknál a karácsonyfa díszítése ösztönből megy, mégis gyakran az az érzés marad utána: „valami nem az igazi”. A szakértők szerint nem a díszekkel van a gond, hanem a sorrenddel.
Lifestyle
Egy apró vörös pont elég ahhoz, hogy elmenjen az étvágyad. De vajon tényleg veszélyt jelez, vagy csak egy ártalmatlan jelenségről van szó?
Egészség
A puffadt has nemcsak kényelmetlen, hanem gyakran fájdalmas is, és sokunkat érint az ünnepi lakomák vagy a mindennapi rohanás során. Szerencsére azonban létezik olyan megoldás, amivel hatékonyan...
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.