Sztárok

Szívszorító vallomást tett Kovács Kati: az énekesnő önmagát hibáztatja Balázs Fecó haláláért

Az előadóművész egy friss interjúja során a múltba tekintett: felidézte, hogy pályatársaival együtt sokszor óvatosságra intették az egészségét cseppet sem féltő Balázs Fecót, aki két évvel ezelőtt hunyt el koronavírus-fertőzésben. Kovács Kati azt mondja, bizonyos mértékig ő maga is felelős kollégája haláláért.

"Féltettük, de ő csak nem hallgatott ránk"

Szombaton, azaz november 26-án lesz két éve, hogy koronavírus-fertőzésben elhunyt Balázs Fecó Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, zeneszerző, a Korál együttes egykori legendás frontembere. Az előadóművész emléke azóta is elevenen él rajongóiban, tisztelőiben és természetesen hajdani pályatársaiban is - sőt, a Bors cikke szerint Balázs Fecó síremléke az utóbbi időben valóságos zarándokhellyé vált az Óbudai temetőben.

Kovács Kati a Borsnak így mesélt Balázs Fecóhoz fűződő emlékeiről: "Nekem Balázs Fecó egy hihetetlenül tehetséges ember volt. Sokszor énekeltünk közösen, és megannyi jó pillanatunk volt együtt. Aztán jött ez a fránya covid." A jeles énekesnő hozzátette: kollégáival együtt sokszor óvatosságra intették az egészégét még a koronavírus-járvány csúcsidőszakában sem féltő Balázs Fecót, aki azonban nem hallgatott rájuk. "Emlékszem arra, nagyon sokszor szóltunk neki, hogy ne menjen tömegbe. Féltettük, de ő csak nem hallgatott ránk. Volt neki egy nagy terve, közelgő hetvenedik születésnapjára szeretett volna egy koncertet az Arénában…" - idézte vissza a két évvel ezelőtti eseményeket Kovács Kati.

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Sztárok
Egészség
A céklát sokan savanyúságként fogyasztják, pedig köretként ki tudja váltani a krumplit. Nemcsak finom így, hanem elképesztően egészséges is.
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.