Sztárok

Nyomtalanul eltűnt Koós János első felesége - ezért fájlalta haláláig a táncdalénekes, hogy sosem találkozott többé a nővel

Talán nem mindenki tudja, de a 2019-ben elhunyt előadóművész már Dékány Saroltával kötött frigyét megelőzően is házasságban élt, első felesége azonban egyik pillanatról a másikra "köddé vált", s Koós a haláláig nem tudta megemészteni az asszony váratlan eltűnését.

Őszintén a felesége szemébe mondta: van egy másik nő az életében

A felejthetetlen magyar táncdalénekes, az előadóművészként, színészként és parodistaként egyaránt ismertté vált Koós János (1937-2019) 1971-ben vette feleségül kolléganőjét, Dékány Sarolta énekesnőt, akit két gyermekkel ajándékozta meg: Rékával (1973) és Gergellyel (1976). A két zenei előadó hosszú évtizedeken át hűségesen ragaszkodott egymáshoz, és szerelmüknek csak Koós 2019-ben bekövetkezett halála vethetett véget. Dékány azóta sem törődött bele igazán a férje elvesztésébe, de a közönség is immáron negyedik éve gyászolja a hazai szórakoztatóipar hajdanán fényes állócsillagát. Talán sokan nem is tudják, hogy Koós nem először adta házasságra a fejét, amikor összekötötte az életét Dékány Saroltával: a híresség valaki másnak a férje volt, amikor elcsavarta a fejét az ifjú énekesnő. Koós több interjúban is elmesélte, hogy a lehető legtisztességesebb, legkorrektebb módon a felesége elé állt, és töredelmesen bevallotta neki, hogy felbukkant az életében egy másik hölgy. Az asszony mindezt tudomásul vette, és el is vált Koóstól, azóta pedig a korábbi házasfelek egyetlenegyszer sem találkoztak. A táncdalénekes haláláig fájlalta, hogy később hiába kereste, nem bukkant első felesége nyomára. De miért okozott ez ekkora szívfájdalmat a hatvanas-hetvenes évek ikonikus énekesének?

Cikkünk hamarosan folytatódik: galériánkból mindent megtudhatsz! Lapozz!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Nemrégiben ünnepelte 80. születésnapját a jeles magyar színművész, Jordán Tamás, aki ugyan jelenleg is jó egészségnek örvend, nemrég pótolhatatlan veszteség érte: a Nemzet Színésze elveszítette szeretett édesanyját.

Leadfotó: Fortepan

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Sztárok
Míg a brit királyi családban karácsonykor szigorú szabályok uralkodnak, addig Katalin hercegné szüleinél egészen más elvek érvényesülnek, éppen ezért György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.
Christmas
A Liverpool magyar középpályása most először karácsonyozik közösen feleségével, Buzsik Borkával és közös kislányukkal. A szerelmesek most az ünnepi fenyőfájukat is megmutatták.
Sztárok
A televíziós hosszú éveken át vezette a Heti hetest című közéleti szórakoztató műsort, és rádiósként számos ismert produkcióhoz adta a nevét, az utóbbi években azonban eltűnt a nyilvánosságból. Csak...