Sztárok

Új sportágban bizonyított Kokó

Szüntelenül keresi az izgalmas kihívásokat

Az olimpiai bajnok egy percre sem áll meg, újabb és újabb kihívásokat keres magának, a sportolás és az edzés ötvenen túl is a mindennapjainak szerves része. „Ezek az edzések általában egy célt szolgálnak, mégpedig a hosszútávú triatlon versenyekre való felkészülést. Idén azonban erről le kell mondanom. Hamarosan indulok a tokiói olimpiára. A COVID-helyzet és a szigorú karanténszabályok miatt, a kint létem alatt nem edzhetek, alapos felkészüllés híján pedig – bármennyire is szerettem volna magyar színekben versenyezni – nem tudok elindulni a triatlon EB-n. 20-30 éve nehezen dolgoztam volna fel, hogy teljes erőbedobással készülők valamire, amit aztán el kell engednem, most azonban nem vagyok csalódott, ez a belső nyugalom talán már az életkorral jár.”

Július 17-én Paksról rajtol az Open Water Tournament második versenye: közel ezer nevezőnek nyílik egyedülálló lehetősége arra, hogy a Dunán leússza a 7 illetve 15 kilométeres távot. A sportolni vágyók a sodrás mentén haladnak majd és Uszódnál, valamint Kalocsánál fejezik be az úszást. Az első versenyt június végén tartották a Balatonnál a fűzfői öbölben, augusztus 21-én pedig a gyékényesi búvártóban próbálhatják ki magukat a profik és az amatőrök.

Fotó: Open Water Tournament

Visszatér a TV2 képernyőjére minden idők egyik legnépszerűbb televíziós vetélkedője, a Szerencsekerék, amelynek műsorvezetője Kasza Tibi lesz és az ő szépséges társa fogja felfedni a betűket.

Leadfotó: facebook.com/OrigoHirek

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Sztárok
Sztárok
A Vészhelyzet című sorozatból megismert Julianna Marguiles mindig is gyönyörű nő volt, szépsége pedig az idő múlásával sem fakult meg.
Fashion&Beauty
Letícia királyné óriási divatrajongó, és igyekszik mindig valami igazi különlegességre lecsapni, legyen szó akár ruhákról, akár cipőkről, vagy éppenséggel ékszerekről.
Lifestyle
A Skorpió gond nélkül legyőz minden szembejövő akadályt. Napi horoszkóp.
Egészség
Arról is ment a vita, hogy a délutáni, vagy a reggeli kávéfogyasztás az egészségesebb. Egy tanulmány most ezt is tisztába tette.
Lifestyle
A következő napok fordulópontot hozhatnak a Bika szerelmi életében. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Titkos részletet vélt felfedezni a híres testbeszéd-szakértő Vilmos feleségének szülinapi fotóján, amit meg is osztott az emberekkel.