Sztárok

Káprázatos fotó: szülése után hat héttel máris bombaformába lendült a magyar szépségkirálynő

Kocsis Korinna fantasztikus "előtte-utána" fotóját látván az egész magyar internet belesárgulhat az irigységbe.

"Lassan elkezdett visszarendeződni a testem"

A 30 esztendős magyar szépségkirálynő, Kocsis Korinna május 11-én adott életet első gyermekének. A gyönyörű híresség és társa egy kisfiút üdvözölhettek. (Jóllehet csak kivételes esetben nyilatkozik magánéletéről, Kocsis Korinna a szülés előtt azt is tudatta a nyilvánossággal, hogy tavaly pontot tett egy ötéves párkapcsolata végére, kisbabája édesapja pedig már új szerelme.) Nem is kellett rá sokat várni, hogy a modell megmutassa a kíváncsiskodóknak a kis utódot: az első baba-mama fotó május végén érkezett, és annak rendje és módja szerint el is bűvölte Korinna népes rajongótáborát.

A celebritás a szülést követően kevés alkalommal hallatott magáról, most viszont megint egy lenyűgöző fényképfelvétellel került a figyelem középpontjába. Hihetetlen, de igaz: a korábbi szépségkirálynő mindössze hat hét alatt vissza is nyerte versenysúlyát - erről árulkodik az a bámulatos "előtte-utána" fotó, melyet Korinna nemrég az Instagramjára töltött fel.

"Idén nincs “beach bodym” (jó alakom a strandszezonhoz a szerk.), de van egy csodás kisfiam. Hihetetlen a női test, hogy mekkora változáson tud átesni. Kilenc hónap alatt az egész szervezet átalakul és azt szolgálja, hogy biztonsággal fejlődjön a magzat. Közel két hónap telt el a szülés óta és szépen lassan elkezdett visszarendeződni a testem. Nem diétázom, sőt, a szoptatás miatt többet eszem, mint korábban. Biztosan köszönhető a genetikának, de sokat számít, hogy évek óta egészségtudatosan élek és sportos életmódot folytatok" - vallotta be Kocsis Korinna, aki a kelleténél talán nagyobb szerénységet tanúsított. Hiszen mi ez, ha nem beach body?

Lapozz, még nem értél a végére!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Utazás
      A női autóvezetőkkel szembeni megkülönböztetésről készített felmérést, ami elég megosztó eredményt hozott.
      Sztárok
      Anno sajnos Vágó István hirtelen hunyt el, amire senki sem volt felkészülve. Azt azonban már jóval előtte megosztotta, hogy mit gondol a halál utáni életről.
      Fashion&Beauty
      A kifutókon és az utcai divatban is látni lehet a '80-as évek inspirációit, de persze modern csavarral.
      Egészség
      Nem olyan rég a híres influenszer, Carol Acosta is meghalt, mert a torkán akadt az étel. A félrenyelt falat miatti fulladás gyakori probléma.
      Sztárok
      Palácsik-Ráthonyi Tímea nem adta fel, és így a második gyermekét már ő hozhatja világra. Mindenki szurkol, hogy ne legyen semmi komplikáció.
      Lifestyle
      Magyarországon a felnőtt lakosság 87 százaléka rendelkezik bankszámlával. Később a nyugdíjasok, és a családok kaphatnának kedvezményt.