Kate Hudson édesapja: "Számomra halottak a gyermekeim"

Családi balhé van kibontakozóban Hudsonéknál! Bill Hudson 1980-ban, négy év házasság után vált el Goldie Hawntól, így két közös gyermeküket - Olivert és Kate-et - már Kurt Russell-lel közösen nevelte a színésznő, így biológiai apjukhoz nem túl jó a kapcsolatuk, és ezt nem is titkolják. Sőt…

Bántó szavak

Oliver és Kate Hudson még csupán 4, illetve 1 évesek voltak, amikor szüleik különváltak. A ma 69 éves Goldie Hawnra végül Kurt Russell személyében talált rá az igaz szerelem, akivel 1983 óta él boldog párkapcsolatban. A férfi természetesen a gyerekek neveléséből is kivette a részét, így a mára felnőtt Kate és Oliver édesapaként tekintenek rá, amit idén apák napján ország világ előtt ki is nyilvánítottak.

Először a 38 éves Oliver Hudson tudatta a világgal érzelmiét biológiai apjával kapcsolatban: Instagram oldalára feltöltött egy közös képet (a cikkben látható - szerk.), majd azt írta hozzá: „Boldog elhagyottak napját”. Valószínűleg már ez kiverte a biztosítékot Bill Hudsonnál, így Kate megnyilvánulása már csak az utolsó csepp volt a pohárban. A szőke színésznő a mostohaapjáról tett ki egy közös fotót, azzal az szöveggel: „Egyszerűen apa… Köszönöm! Boldog apák napját. A Holdig és vissza szeretlek.”

"Többé már nem az életem részei"

Ezek a szavak annyira szíven üthették Bill-t, hogy a következőképp reagált gyermekei megnyilvánulásaira és nyilvános visszautasítására:

„Elengedtelek titeket. Öt gyermekem van, de mostantól csupán háromnak vagyok az apja. Olivert és Kate-et mostantól nem tekintem saját gyerekeimnek. Arra kérem őket, hogy többé ne használják a Hudson nevet. Többé már nem az életem részei. Oliver Instagram posztja rosszindulatú, gonosz és előre kitervelt volt. Számomra halott, Kate-tel együtt.”

Ehhez nehéz lenne mit hozzáfűzni…

Fotó: Instagram

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Láttad már Will Ferrell legidősebb fiát, Magnust? Nos, ha még nem, akkor érdemes néhány pillantást vetned rá, ugyanis igencsak jóképű fiatalemberré vált az évek során.
      Fashion&Beauty
      Ariana Grande nemrég a Graham Norton Show vendége volt, a műsorban pedig egy szenzációs Chanel ruhakölteményben mutatkozott a kamerák előtt.
      Lifestyle
      A csillagok ma megváltoztathatják a Bika életét. Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      A Mérleg életét alaposan megbolygathatja egy rég elfeledett tartozás vagy hitel, ami váratlanul kerülhet a felszínre februárban, ami talán nem is az övé, hanem egy családtagjáé. Íme a február havi...
      Fashion&Beauty
      A divatvilág egyik időtlen kiegészítője, amely nemcsak praktikus, hanem elegáns és karakteres is. Az utóbbi szezonokban különösen felkapottá vált, nemcsak a klasszikus fekete és barna árnyalatokban,...
      Egészség
      A többség az íze, vagy éppen az élénkítő hatása miatt issza a kávét, na de a fogyás miatt? Megmutatjuk, hogy van-e benne igazság!