Katalin és Vilmos szigorú szabályt hozott: tilos kiejtenie a száján ezt az egy szót György, Sarolta és Lajos dadusának

A hercegi pár egyáltalán nem bízza a véletlenre a gyereknevelést, így érthető módon Katalin és Vilmos hercegeinek és hercegnőjének felvigyázását a legjobb szakember látja el, de még neki is be kell tartania egy bizonyos szabályt.

A dada és Katalinék is ragaszkodnak ehhez az egy dologhoz

Györgynek, Saroltának és Lajosnak fiatal koruk ellenére már most rengeteg illemszabályt és protokollt kell észben tartaniuk és elsajátítaniuk ahhoz, hogy méltóképp képviseljék a brit királyi családot. Na persze akadnak ezek között olyan előírások is, melyeket nem származásuk, hanem szüleik miatt kell betartaniuk: ilyen például az a viselkedési irányelv, hogy a négy fal között, saját otthonukban a hercegeknek és a hercegnőnek tilos felemelniük a hangjukat mind egymással, mind a szüleikkel, mind pedig az alkalmazottakkal szemben. A kiabálás tehát nem megengedett Vilmos és Katalin háza táján: a hercegi pár úgy próbálja fegyelmezni ilyen téren gyermekeiket, hogy ha vita alakulna ki közöttük, akkor elviszik őket a perpatvar színhelyéről, majd egyesével elbeszélgetnek velük. Ilyenkor elmagyarázzák nekik azt, hogy miért volt helytelen, amit tettek, majd szót ejtenek az esetleges következményekről is. Nos, Maria Borrallo, az ország egyik legjobb dadája, aki György, Sarolta és Lajos felügyeletét is ellátja, még egy szabályt alkalmaz munkája során: van egy olyan szó, amit soha nem ejt ki a száján, ha épp a gyerekekkel van, ezzel a tilalommal pedig Katalin és Vilmos is egyetért. Galériánkban olvashatod a részleteket!

A walesiek akkor vették fel Mariát és kezdték alkalmazni a nőt, amikor György herceg mindössze néhány hónapos volt. Egy szót azonban már a kezdetektől tilos kimondania a nőnek, aki a híres Bath-i Norland College-ban végezte tanulmányait, ami az ország egyébként egyik legjobb gyermekgondozási képzőközpontja.
Kattints a további képekért!

A királyi család egykori séfje, Darren McGrady nem csupán arról rántotta le a leplet, hogy mi volt Diana kedvenc édessége, de a pontos receptjét is megosztotta annak a desszertnek, amit Vilmos és Harry édesanyja rendszeresen fogyasztott, ha valami különlegesre vágyott.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Meghan Markle ritkán enged bepillantást a magánéletébe, kiváltképp gyermekei mindennapjaiba, ám most megosztott egy kis cukiságot egy szem lányáról, Lilibet hercegnőről.
      Lifestyle
      Valószínűleg el fog menni a kedved a lottózástól, ha megtudod, mennyi szelvényt kell feladnod, hogy biztosan nyerj. Persze reménykedni mindig szabad.
      Sztárok
      Freddie Prinze Jr. a 90-es és a 2000-es esztendők egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze volt, napjainkban azonban már kétgyermekes családapaként éli az életét. Kíváncsi vagy, mennyit változott az...
      Lifestyle
      Nem is gondolnánk, de egy hétköznapi élelmiszer is komoly egészségügyi kockázatot jelenthet, ha nem dobjuk ki időben!
      Lifestyle
      Sokan tartanak a használatától, pedig egy kis gyakorlással gyorsan megtanulható a helyes technika. Ha elsajátítjuk, nemcsak az étkezés élményét tehetjük autentikusabbá, hanem kihasználhatjuk számos...
      Fashion&Beauty
      Íme 4 virágos parfüm, amelyeket nem érdemes kihagyni – a lágytól az intenzívig, minden ízléshez.