Hihetetlen, mit tilt nekik Katalin: ezt az átlagos dolgot nem csinálhatja otthon György, Sarolta és Lajos

A walesi hercegi pár felállított egy szigorú szabályt otthon gyermekeik érdekében, amihez ők is tartják magukat a mindennapok során egymással szemben, illetve Györgynek, Saroltának és Lajosnak is muszáj alkalmazkodnia hozzá a békés családi idill miatt.

Tilos nekik ezt csinálniuk

György herceg, Sarolta hercegnő és a kis Lajos herceg élete a megtestesült tündérmesének tűnhet külső szemmel: a trónörökösöknek mesés otthona van, mindent megkapnak, amit csak kívánnak, elit oktatási intézményekben képzik őket, a nagyapjuk a király, apjuk pedig a leendő uralkodó, míg édesanyjuk egy nap királyné lesz. Bár még kicsik, felnőtt korukban valószínűleg sok előnyre (na meg persze hátrányra) tesznek majd szert nevük miatt és által, hiszen ki tudna nemet mondani egy hercegnek vagy egy hercegnőnek? Nos, Katalin és Vilmos bizony tud: tisztában vannak azzal, hogy gyermekeik kivételes helyzetben vannak, és rangjuk miatt gyakorlatilag bármihez joguk van, otthon viszont más a helyzet. A négy fal között családi körben bizony a hercegek és a hercegnő is épp olyan, mint bármelyik más gyerek, ezért szüleik nekik is felállítottak bizonyos szabályokat, amikhez tartaniuk kell magukat. Egy átlagos dolgot például szigorúan tilos csinálniuk, galériánkban eláruljuk, miről is van szó!

A gyerekek otthon nem kiabálhatnak, ez a szabály Vilmosnál és Katalinnál. A tiltás nem csupán arra vonatkozik, hogy a hercegek és a hercegnő szüleikkel szemben nem üthetnek meg kemény, tiszteletlen hangnemet, hanem hogy egymással sem emelhetik fel a hangjukat, bármilyen durva is a vita közöttük.
Kattints a további képekért!

Katalin és Vilmos lányának nem csupán a palotában, de az iskolában is szigorú szabályoknak kell megfelelnie.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Pamela Anderson két fiút nevelt fel: egyikük a most 28 éves Brandon, aki rendkívül szerencsés géneket örökölt az édesanyjától.
Sztárok
Az Evanescence egyike azon zenekaroknak, melyek a kétezres évek elején robbantak be, s máig nagy népszerűségnek örvendenek. A formáció énekesnője, Amy Lee sokak kedvencévé vált, ám a legtöbben talán...
Egészség
Ha betegek voltunk, akkor illik lecserélni azt az ágyneműt és lepedőt, amiben aludtunk, viszont sokan nem helyes mossák ki.
Lifestyle
A mai gyors tempójú világban, ahol az online kommunikáció és a közösségi média új lehetőségeket teremt az emberi kapcsolatokra, a hűség fogalma is új kihívásokkal néz szembe.
Lifestyle
A vízvisszatartás gyakori, de kezelhető állapot, ha megértjük, mi okozza.
Sztárok
Meghan Markle épphogy visszatért a közösségi médiába, máris támadások kereszttüzében találta magát, egyesek szerint ugyanis igencsak kellemetlen dolog szúrhat szemet sokaknak hamarosan érkező...