Katalin megszegte a királyi protokollt: a hercegné tiltott dolgot vitt be a kastélyba, korábban még sosem volt erre példa

Mindez még 2009-ben történt, ám a szabályszegést nem követte büntetés, ugyanis Katalin Erzsébet királynő engedélyével tette azt, amit.

Már akkor szimpatikus volt neki

A tavaly ősszel elhunyt Erzsébet királynő ismert volt szigorú protokolljáról, amiket a királyi család összes tagjával betartatott: ez magában foglalt etikett-, étkezési- és öltözködési szabályokat is, melyeket Meghan Markle például előszeretettel szegett meg és vett félvállról. Katalin azonban szinte mindig aszerint viselkedett és öltözött vagy jelent meg a nyilvánosság előtt, ahogyan azt elvárták tőle – talán éppen ezért kedvelte őt a néhai uralkodó annyira. Márpedig Erzsébet már a kezdetek-kezdetén rajongott Vilmos nejéért: a királynő és Katalin még 2008-ban találkozott először Peter Phillips és Autumn Kelly esküvőjén, a rövid bemutatkozást követően pedig Katalin meghívást kapott az uralkodó skót birtokára, Balmoralra, ahol Erzsébet – tőle szokatlanul – valami olyat tett annak érdekében, hogy Katalin jól érezze magát, amit előtte soha. Megengedte ugyanis, hogy Vilmos barátnője bevigyen magával a kastélyba egy dolgot, amit mindig is tilos volt, így mondhatni nem is Katalin, hanem maga az uralkodónő szegte meg saját protokollját…

Mára már köztudott, hogy Katalin lelkes fotós, aki szívesen oszt meg a közösségi oldalakon is olyan képeket gyermekeiről vagy férjéről, melyeket ő maga készített. Nos, a hercegné már 2009-ben is rajongott a fotózásért, amikor pedig ezt Erzsébet megtudta, engedélyt adott neki, hogy Katalin magával vigye a fényképezőgépét a Balmoral-kastélyba.
Kattints a további képekért!

Bár Harry megkímélte a királyi családot a feszült helyzetektől, nagyon úgy tűnik, hogy mégsem zajlott olyan simán és békésen a koronázás, mint ahogyan azt gondoltuk.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Videós beszélgetés-sorozatunkban arra keressük a választ pszichológus szakértő segítségével, hogyan tudunk nőként az öregedés pozitív oldalára koncentrálni, még akkor is, ha néha nehéz megélnünk az...
      Sztárok
      Kórházba kerülése óta egyszer sem vette fel a kapcsolatot a nyilvánossággal a 88 éves Ferenc pápa, most viszont ez a pillanat is elérkezett.
      Sztárok
      Dupla résszel érkezik szombaton a TV2 csatornáján az új grandiózus sorozat, a Hunyadi – a történelmi széria főszereplője, Kádár L. Gellért a széria sajtótájékoztatóján felelevenítette Femcafe.hu-nak...
      Lifestyle
      Az incidensre februárban, egy kínai fesztiválon került sor. A robot egyszer csak elindult az egyik néző felé, majd olyasmit tett, amiből egyértelműen arra lehetett következtetni, hogy támadni akar.
      Sztárok
      A Szeretettel, Meghan című új életmódsorozat ezen a héten debütált, és máris számos emlékezetes pillanatot tartalmaz – köztük például a sussexi hercegné vallomását arról, hogy férje, Harry herceg egy...
      Lifestyle
      A most következő képrejtvényt valóban csak azok képesek pár perc leforgása alatt megfejteni, akik emberfeletti IQ-val rendelkeznek.