Nem csoda, hogy Katalin és Meghan ki nem állhatják egymást: ezen sértődött meg először Harry neje

Katalin hercegné és Meghan Markle kapcsolata akár alakulhatott volna jól is, de már a kezdetek kezdetén kialakult a feszültség, most pedig is az kiderült, mi okozta az első igazi konfliktust köztük.

Eleve rosszul indult az egész

Közismert tény, hogy Katalin és Meghan kapcsolata sosem volt felhőtlen: a két hercegné között már az első találkozásoktól kezdve feszültség érződött, amely idővel csak fokozódott, különböző személyiségük, eltérő neveltetésük és származásuk, valamint az egykori színésznő beilleszkedésének nehézségei mind hozzájárultak a viszályhoz. Bár voltak próbálkozások a megbékélésre, a két nő végül teljesen elhidegült egymástól, a sussexiek távozása a monarchiától pedig végleg lezárta ezt a fejezetet. Aztán jött a botrányt keltő Oprah Winfrey-interjú, a Harry&Meghan című dokumentumfilm, majd a herceg tavaly debütált önéletrajzi könyve, a Tartalék, melyek azt eredményezték, hogy ma már szinte senki nem hisz abban, hogy ebből még valaha békülés lehet. Főleg, ha azt is belevesszük, mi robbantotta ki annak idején az első nézeteltérést; részletek a galériában!

Amikor kiderült, hogy Meghan és Harry egy párt alkotnak, a királyi család rajongói egyből szurkolni kezdtek azért, hogy az egykori színésznő minél hamarabb barátkozzon össze Katalin hercegnével – ám ez nem jött össze.
Kattints a további képekért!

Harry herceg és Meghan Markle tudatosan távol tartják a nyilvánosságtól gyermekeiket, Archie-t és Lilibetet, ám a hercegnét még így is sokszor gyötri komoly aggodalom.

Leadfotó: Karwai Tang/Getty Images

Forrás: Express

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Rengetegen dobják fel a lakásukat ilyenkor a tavasz egyik kedvenc virágával, a nárcisszal. Azonban a többség nem tudja, hogy a gyönyörű virágokat tilos így vázába tenni.
      Sztárok
      Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
      Fashion&Beauty
      A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
      Sztárok
      A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...
      Egészség
      Minden háztartásban van otthon gyógyszeres fiók, mivel a betegség senkit sem tud elkerülni, még akkor sem, ha egészségesen táplálkozik. Azonban most egy új teória kezdett el terjedni az interneten.
      Fashion&Beauty
      Ashley Park az utóbbi évek egyik legizgalmasabb feltörekvő sztárja, aki Az Emily Párizsban Mindy Chenjeként világszerte rajongók millióinak szívébe lopta be magát. A Weekend Max Mara...