Kasszasiker lett a magyar származású világsztár előadása a Broadwayn

Kasszasiker lett a Broadwayn Harold Pinter "Árulás" című színművének felújítása, amelyben a színészházaspár, Daniel Craig és Rachel Weisz alakítását láthatták a nézők.

Az október elején műsorra tűzött darab 14 hét alatt 17,5 millió dolláros (3,8 milliárd forintos) bevételt hozott. A kritikusoktól ugyan hideget és meleget is kapott az előadás, de a közönség lelkesedését nyilván az is szította, hogy először állt együtt színpadra a Bond-sztár és magyar származású felesége.

Az utoljára vasárnap játszott előadás a Broadway tavalyi második legsikeresebb bemutatója lett. A New York-i színházi negyedben a legnagyobb bevételt, csaknem 23 millió dollárt (ötmilliárd forintot) Nora Ephron "Lucky Guy" című darabja hozta, amelyet Tom Hanks főszereplésével állítottak színpadra - írta a BBC News.

Az "Árulás"-t a sokszoros Tony-díjas Mike Nichols rendezte. Pinter saját életéből merítve írta meg a szerelmi háromszögről szóló drámát, amelyben a feleség viszonyt kezd a férj legjobb barátjával, akinek szerepét Rafe Spall játszotta a Broadwayn. A mű időben visszafelé haladva gombolyítja fel a három ember árulásainak kusza szövevényét.

Forrás: MTI
Fotók: harpersbazaar.es, dailymail.co.uk

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Nem olyan rég a híres influenszer, Carol Acosta is meghalt, mert a torkán akadt az étel. A félrenyelt falat miatti fulladás gyakori probléma.
      Sztárok
      Palácsik-Ráthonyi Tímea nem adta fel, és így a második gyermekét már ő hozhatja világra. Mindenki szurkol, hogy ne legyen semmi komplikáció.
      Lifestyle
      Magyarországon a felnőtt lakosság 87 százaléka rendelkezik bankszámlával. Később a nyugdíjasok, és a családok kaphatnának kedvezményt.
      Esküvő
      Az esküvőd napján minden apró részlet hozzájárul a varázslatos hangulathoz, de kevés dolog befolyásolja annyira az este emelkedettségét és bulihangulatát, mint a zene. DJ vagy zenekar? Ez az egyik...
      Fashion&Beauty
      Videós beszélgetés-sorozatunkban arra keressük a választ pszichológus szakértő segítségével, hogyan tudunk nőként az öregedés pozitív oldalára koncentrálni, még akkor is, ha néha nehéz megélnünk az...
      Sztárok
      Kórházba kerülése óta egyszer sem vette fel a kapcsolatot a nyilvánossággal a 88 éves Ferenc pápa, most viszont ez a pillanat is elérkezett.