Sztárok

Kásás Tamás kötényre cseréli az úszónadrágot

A sármos, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó új fába vágja a fejszéjét! A budapesti vízilabda EB nagykövete ugyanis hamarosan egy olasz éttermet nyit.

"Új életem van"

Kásás korábban a „Blikk”-nek nyilatkozott sportolói terveiről, melyekből kiderül, hogy a jövőben nem igen láthatjuk a medence mellett: „Másfél éve semmi sem köt a medencéhez, ami most jó így. Nem tervezem, hogy edzőként dolgozzam a jövőben. Új életem van, most azt mondom, hogy csak szurkolóként maradok a sportág mellett.”

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Új életéhez pedig hozzátartozik az étterem is, és ahhoz, hogy bírja az új vállalkozással kapcsolatos pörgést bizony nagy kávéfogyasztónak is mondható. Mint mondta, természetesen a saját éttermében is lesz majd kávé-sarok, hiszen ő maga is minden nap egy erős feketével kezdi a napot, és napközben is szívesen fogyaszt egy-két espressot. Többek közt éppen ezért vállalta el a nemrégiben érkezett felkérést is, hogy a magyar kávémárka, a Bravos arca legyen. A Bravos reklámfilmjében ezúttal nem a vízben, hanem bevásárlás közben láthatjuk a sportolót, ahol egy átlag vásárlóként jelenik meg a reklámban és egy ártatlan konfliktusban köti össze a Bravos kávé a szereplőket. „Nagyon ritkán vállalok el hasonló reklámos felkérést, de most kivételt tettem, mert egy magyar márkáról van szó, ami hosszú évek óta a megbízhatóságot és a minőséget képviseli a piacon, helytáll a nemzetközi márkák mellett.”- nyilatkozta az együttműködés kapcsán az olimpikon.

Ha te is szereted a kávét, akkor nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Lehet, hogy eddig csak a tekintetükből próbáltad kiolvasni, mire gondolnak — de a tudomány szerint a szemöldök még többet árul el.
Lifestyle
Olyan felismerés éri a Skorpiót, ami felszabadító hatással lesz rá. Napi horoszkóp.
Sztárok
Katalin hercegné mindig is ismert volt kifinomult humoráról, de a karácsonyi ajándékozás során sikerült jócskán meglepnie férje testvérét, Harry herceget.
Lifestyle
Mindannyian szeretnénk, hogy értékeljenek, szeressenek, és valódi, kölcsönös kapcsolatok vegyenek körül bennünket — ám nem mindenki közeledik tiszta szándékkal.
Lifestyle
Az élelmiszerüzletek többsége december 24-én, illetve december 31-én is nyitva tart majd. Azonnal mutatjuk a pontos részleteket.
Fashion&Beauty
A ragyogó, egészséges bőr nemcsak önbizalmat ad, hanem árulkodik arról is, hogyan bánunk saját testünkkel.