Fontos megbeszélnivalója van Károlynak és Katalinnak, de a király retteg: képtelen menye szemébe nézni

III. Károly és Katalin hercegné híresen jó após-meny viszonyt ápolnak, de van egy téma, amit ideje volna megvitatniuk, a király mégis úgy kerüli, mint a forró kását.

Halogatja a feladatot

Károly király élete nagy részét az uralkodói szerepre való felkészüléssel töltötte, hiszen ő volt a brit történelem leghosszabb ideig regnáló walesi hercege. A várakozással töltött évtizedek során rengeteg ideje volt arra, hogy kidolgozza a számára legfontosabb projekteket és terveket, emellett elgondolkozzon azon, milyen uralkodó is szeretne lenni, ha eljön az idő. Azóta, hogy 2022-ben – édesanyja, a néhai II. Erzsébet halálát követően – végre elfoglalhatta a trónt, az alattvalók is jóval rokonszenvesebbnek tartják, mint korábban bármikor, ráadásul a daganatos megbetegedésével való küzdelem után végre úgy tűnik, idén végre nyugalmasabb év vár rá. Volna azonban egy fontos feladata, amit ódzkodik elvégezni, pedig szeretett menyéről, Katalin hercegnéről van szó – ennek hátterében pedig igencsak komoly indok áll. A részletekért olvass tovább a galériában!

Néhány évtizede, amikor még csak walesi hercegi címet viselt, Károlynak nem volt túlságosan jó a megítélése a britek körében amiatt, milyen botrányos körülmények között ért véget a házassága Dianával. Mára ez sokat változott, sőt egyre többen érzik úgy, hogy elégedettek az uralkodásával.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Karwai Tang/WireImage/Getty Images

Forrás: Mirror

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Az EQ fejleszthető, és ha képesek vagyunk jobban odafigyelni arra, hogy mit mondunk és hogyan, az nemcsak az emberi kapcsolatainkat teszi jobbá, hanem az életminőségünket is.
      Sztárok
      A 31 éves szupermodellről kétségkívül ez a legszexibb fotósorozat, ami valaha készült - vigyázat, tűzforró képek következnek!
      Home&Design
      Szeretnéd, hogy otthonod ne csak vizuálisan szép, hanem igazán funkcionális és kényelmes is legyen? Ez az egyensúly a kulcs ahhoz, hogy a terek ne csak lakóhelyek legyenek, hanem olyan menedékek,...
      Lifestyle
      Az olasz nők mindig is híresek voltak lenyűgöző szépségükről, valamint arról, hogy kiváló formában tartják magukat - titkuk pedig jóval egyszerűbb, mint gondolnád.
      Egészség
      Hiába méred meg a vérnyomásodat otthon, ha nem fogsz helyes értékeket kapni, akkor abból később nagy gond lehet.
      Sztárok
      Két csodálatos nőről van szó: mindketten bámulatosak, stílusosak, imádják a divatot, és a minap Katalin és Rajwa hercegné is talpig feketében mutatkozott. Szerinted melyikük szettje volt a szebb?