Károly és Kamilla miatt háborognak az emberek: a királyi pár mindenkinél kihúzta a gyufát, forrong az internet

A májusban megkoronázott Kamilla és Károly is közzétették karácsonyi üdvözlőlapjukat, ám Katalinékéval ellentétben ez nem igazán nyerte el az emberek tetszését, sőt…

Boldog karácsonyt – vagy mégsem?

Mint ahogyan arról a minap mi is beszámoltunk, a királyi család berkein belül régóta hagyomány, hogy közzétesznek egy hivatalos portrét az ünnepek előtt, amely egyfajta karácsonyi üdvözlőlapként szolgál, hiszen jókívánságaikkal mellékelik a fotót. Nos, Vilmos és Katalin ezúttal is egy közös családi képpel készültek, amit egyenesen imádnak az emberek, nem véletlenül, hiszen a fekete-fehér fotón jól látható például, hogy mennyit nőttek a gyerekek, György, Sarolta és Lajos, de szembetűnő az is, hogy mennyire hasonlítanak a hercegek és a hercegnő mind egymásra, mind pedig szüleikre. A sorból természetesen az uralkodópár, Károly és Kamilla sem maradhatott ki: a király és neje egy olyan fotót választott az üdvözlőlapjukra, amely jól tükrözi, mely pillanat volt számukra idén a legfontosabb és legemlékezetesebb. Nos, az emberek tetszését enyhén szólva nem nyerte el a lap: forrong az internet, felháborodtak az alattvalók mind a kép, mind pedig a szöveg miatt, amely a posztot kísérte. Galériánkban olvashatod a részleteket!

Katalinék karácsonyi lapja ezúttal sokkal inkább a mintacsalád érzését kelti, mintsem a karácsonyi, idilli és meghitt hangulatot árasztja, az emberek mégis imádják, főleg Saroltát, aki egyre inkább hasonlít édesanyjára, és lassan kész nővé cseperedik a szemünk előtt.
Kattints a további képekért!

Hihetetlen, de a jövendőbeli uralkodópár évről-évre szinte semmit sem öregszik, míg három gyerekük elképesztő tempóban cseperedik.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Home&Design
      A fürdőszoba színe nem csupán esztétikai kérdés, hanem meghatározza a tér hangulatát, befolyásolja a reggeli frissítő rutinokat és az esti lazítás élményét is – ezért érdemes tudatosan választani és...
      Lifestyle
      Talán már te is többször elhatároztad, hogy áttérsz a növényi alapú étrendre, de reggel mégis a szalonnás reggeli mellett döntöttél, vagy megfogadtad, hogy havonta négy könyvet elolvasol, mégis...
      Fashion&Beauty
      Fashion&Beauty
      Nem csupán egy irodai viselet része, hanem egy kreatív, sokoldalúan variálható kiegészítő, amely egy kis extra karaktert ad bármilyen outfithez!
      Lifestyle
      Szakmai téren fellendülés várható az Oroszlán számára. Napi horoszkóp.