Sztárok

Színésznek állt Károly herceg: a királynő kedvéért csillogtatta meg tehetségét egy szappanoperában

A királynő is színészkedett már

A brit királyi család tagjai nem először vállalnak színészi feladatokat. A leghíresebb ilyen alakítást személyesen az uralkodó nyújtotta a 2012-es londoni olimpia megnyitóján. A rendezvény központi eleme volt az a négy és fél perces – a londoni olimpiai stadion kivetítőin a globális tévéközvetítéssel egy időben bemutatott – filmjelenet, amelyben az akkor 86 esztendős királynő a legendás 007-es ügynök, a Daniel Craig alakította James Bond társaságában helikopterrel indult a londoni Buckingham-palotából a kelet-londoni arénába. Az azóta legendássá vált jelenetben a stadion fölé érve, a brit nemzeti lobogó színeiben pompázó ejtőernyőiket kibontva egymás után mindketten "kiugranak" a gépből.

Nem sokkal azután, hogy "leértek", az uralkodó megjelent a stadion királyi páholyában, ugyanabban a ruhában, amelyet a filmjelenetben viselt. A jelenetet a megnyitó 80 ezres közönségének egetverő ovációja fogadta, miközben a királynő szerényen mosolyogva nyugtázta a sikert. Azóta hivatalosan is kiderült, hogy egészen a helikopteres részig valóban II. Erzsébet királynő alakította saját magát, első ízben szerepet vállalva egy nem dokumentumjellegű filmben.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Vajon a hercegné kivételezett volna kisebbik fiával, vagy egyszerűen csak túlságosan jól ismerte őket?

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Számosan vannak, akik kifejezetten örülnek a lehetőségnek, ám egy magyar nyugdíjszakértő nemrég felhívta a figyelmet néhány fontos részletre, mely jelentősen árnyalhatja a helyzetet.
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van annál, mint amikor a mosogatónál megáll a víz, vagy kellemetlen szag kúszik fel a lefolyóból, akárhányszor megnyitjuk a csapot. A legtöbben ilyenkor azonnali, erős...
Lifestyle
Hosszú ideje tudjuk, hogy a folyamatos alvásmegvonás előbb-után csúnyán megbosszulja magát, s alaposan roncsolja az egészségünket, de mi történik akkor, ha naponta csupán 5 perccel hosszabbítjuk meg...
Sztárok
Az ördög Pradát visel - Lauren Weisberger azonos című regényének adaptációja - 2006-ban hódította meg a mozikat, húsz év elteltével pedig a folytatást is megkapjuk, egyvalami azonban változatlan: a...
Fashion&Beauty
Nagyon elegáns szerelés mellett tette le a voksát nemrég Kamilla királyné, választásával ráadásul azt is elárulta, hogy nagyon megtetszett neki az egyik legromantikusabb öltözködési stílus.
Egészség
A napi két liter víz jól hangzik, de sokaknál ez egyáltalán nem biztos, hogy elegendő, az ideális mennyiség ugyanis függ a testsúlytól, az élethelyzettől, a fizikai aktivitástól és az életkortól is.