Nagy a baj? Kamilla nem érzi jól magát: a királyné rettenetesen feszült, szorongását testbeszéde is tükrözi

A testbeszéd-szakérőt Judi James szerint az elmúlt időszakban igencsak megváltozott a királyné viselkedése a nyilvános eseményeken, mely belső lelki vívódását is tükrözheti.

Óriási rajtuk a nyomás

Május 6-án hosszú várakozás után királlyá koronázzák Károlyt, feleségét pedig királynévé, így az esemény után Kamillát hivatalosan is megilleti majd a „Queen Consort”, vagyis az uralkodó királynői rangú hitvese cím, és külön korona is megilleti őt, ezenkívül ugyanúgy felségnek kell szólítani őt, mint a királyt. Igen ám, de a mesésnek tűnő címmel óriási felelősség és megannyi feladat is hárul majd a királyi párra: annak ellenére, hogy ők sem fiatalok már, rengeteg rendezvényen és nyilvános eseményen kell részt venniük, ahol nem hibázhatnak, hiszen a nép a mai napig csak nehezen fogadja el Károlyt és Kamillát, mint uralkodópárt. Mindez visszavezethető arra, hogy az emberek még mindig nagyon haragudnak rájuk, amiért tönkretették Diana életét, valamint a hercegné családját, így nem meglepő, hogy egyes nyilvános megjelenések alkalmával Kamilla még mindig feszeng, ha a britekkel kell érintkeznie. Judi James testbeszéd-szakértő szerint a királyné még sosem volt annyira feszült a kamerák kereszttüzében, mint amennyire most annak látszik: James úgy gondolja, hogy Kamilla jelenleg nem találja a lelki békéjét, aggodalma és szorongása pedig arcára, mozdulataira is kiülnek. Hogy mi is lehet pontosan Károly hitvesének problémája, azt galériánkból megtudhatod!

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Úgy tűnik, Harrynek volt kitől örökölnie a lázadó stílust, hiszen ahogyan ő, úgy apja is több alkalommal semmibe vette a palota legfontosabb előírásait.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A legfrissebb kutatás rávilágít, hogy a magyarok adakozó kedve nyáron hág tetőfokára, ha borravalóról van szó, és a szórakozóhelyek vendégei a legbőkezűbbek.
Christmas
A celebritás 2024 végén is mutatott egy fotót az Instagramon a teljes ünnepi díszben pompázó fenyőfájáról, s e hagyományhoz az idén is hű maradt.
Egészség
A szuperélelmiszerek iránti rajongás évről évre erősödik, hiszen egyre többen keresik azokat a természetes alapanyagokat, amelyek kis mennyiségben is látványos hatással lehetnek a szervezetre. A...
Sztárok
David és Victoria Beckham családja köztudottan mindig is egy nagyon erős, összetartó szövetséget alkotott, ám mindez ma már a múlté, elsőszülött fiuk, Brooklyn ugyanis csúnyán belegázolt szülei...
Lifestyle
A karácsonyfa helye nemcsak esztétikai kérdés. A Feng Shui szerint van egy pont a lakásban, ahol a fa kifejezetten kedvezőtlen energiákat indíthat el – és sokan pont oda állítják.
Lifestyle
Elvileg pihenés, gyakorlatban túlélőtúra. Az ünnepi családi és baráti összejövetelek sokaknál nem feltöltenek, hanem kimerítenek – és ennek nagyon is konkrét oka van.