Kamilla felvette a világ legförtelmesebb kalapját: a királyné sosem nyúlt még ennyire mellé

A brit királyi család tagjait gyakran láthatjuk különböző fejfedőkben, melyek olykor a közemberek számára meglehetősen furák, Kamilla mostani kalapja azonban nem egyszerűen szokatlan, de sokak szerint egyenesen borzalmas.

Elrontotta csinos szettjét ezzel a kiegészítővel

Kamilla stílusa sokat változott az elmúlt években, mióta pedig királyné vált belőle, különösen odafigyel arra, mit visel a nyilvános eseményeken. Éppen ezért Károly nejét általában kifogástalan szettekben láthatjuk, melyek éppen annyit mutatnak és takarnak, amennyit kell és illik a 76 éves Kamilla esetében, színek tekintetében a királyné azonban meglehetősen merész és nyitott, valamint kellően változatos, hiszen nem riad vissza az élénkebb árnyalatoktól sem, de a legtöbbször valamilyen pasztell színű darabot választ. A héten Kamilla négy alkalommal is kilátogatott a Royal Ascot nevű lóversenyre, ahol több outfitben is láthattuk őt: az egyik napon azonban a királyné megjelenését teljesen tönkretette egy fura kalap, amit bizony az internet népe is megszólt. Galériánkban mutatjuk a különös darabot!

Kamilla a Royal Ascoton csak úgy ragyogott: a királyné mesés szettekben tündökölt a lóversenyen, egy volt közülük ez a fehér outfit, amit Károly felesége egy feltűnő, mégis elegáns kalappal dobott fel.
Kattints a további képekért!

Az uralkodónak hosszú ideje egy nagy vágya van, amit azonban még nem sikerült elérnie, emiatt pedig Károly bizony napról-napra egyre kétségbeesettebb és szomorúbb.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Emlékszel Tom Wellingre? Annak idején ő alakította az ifjú Supermant, azaz Clark Kentet a Smallville című sorozatban, mostanra viszont olyan látványos átalakuláson ment át, hogy bizonyára meg fogsz...
      Fashion&Beauty
      Kaia Gerber gyakran merít inspirációt a múltból, amikor a vörös szőnyegre lép, így nem meglepő, hogy a vasárnap esti Vanity Fair Oscar Partyra is egy ikonikus, divattörténeti darabot választott.
      Lifestyle
      Váratlan, szinte villámcsapásszerű meglepetés éri a Szüzet a mai napon. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Bár Katalin és Vilmos a brit királyi család jövője, hiszen egy nap ők foglalják majd el Kamilla és Károly helyét, van, amin nem lesznek hajlandók változtatni uralkodópárként sem, senki kedvéért.
      Lifestyle
      Vannak receptek a tökéletes randevúhoz, de váratlan események olykor meghiúsíthatják ezt. Egy lány borzalmasan kínos szituációba keveredett, de a vele lévő pasi igazi úriemberként viselkedett.
      Fashion&Beauty
      Benes Anita márkája, a Daalarna már több mint 22 éve híres gyönyörűen kidolgozott csipkerészleteiről és mesébe illő textúráiról. A napokban lezajlott a márka legújabb, 2026-os kollekció fotózása,...