Sztárok

Kamarás Iván a motorozásra született

Kamarás Iván a motorozás szerelmese. A színész hosszú évek óta hódol szenvedélyének, saját bevallása szerint néhányszor szenvedett már kisebb balesetet, de ez soha nem szegte kedvét.

"Először tartottam a motorozástól"

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

Kamarás Iván mindig is odavolt a motorokért, gyerekkorától kezdve mindent gyűjtött, ami a járművekkel kapcsolatos, ennek ellenére sokáig félve ült fel a kétkerekűekre.

„A motorozás régi szerelem nálam, kiskoromban gyűjtöttem a matricáktól elkezdve mindent, ami ehhez kapcsolódik, sőt gyerekként kipróbálhattam egy kis Rometet is, ami hatalmas élmény volt. Az első saját kétkerekűmet olyan korán kaptam meg, hogy még nem is vezethettem haza, mert nem volt jogsim. Be kell vallanom, először tartottam a motorozástól, talán azért, mert még kezdőként elestem egy Simsonnal, később azonban legyőztem a félelmemet” - emlékezett vissza Iván, aki azt is elmesélte, hogy az évek során előfordultak vele kisebb balesetek.

Oldalak

Sztárok
Egészség
Tényleg lehet érezni, hogy ha közeleg a vég, és jelzéseket ad erről a testünk?
Sztárok
Az idei Grammy-gála hemzsegett a fura szettekben és bizarr ruhákban vörös szőnyegre lépő sztároktól – mutatjuk, kik voltak azok, akiknek a legszörnyűbb darabokra esett a választása.
Sztárok
Nos ha valaki, akkor Chappell Roan egyáltalán nem bízta a véletlenre a szenzációkeltést a 2026-os Grammy-gálán.
Lifestyle
Nem minden hét simogat, van, amelyik inkább finoman, de kitartóan feszegeti a határaidat. Most három csillagjegy számíthat arra, hogy a türelem lesz a legnagyobb fegyvere.
Lifestyle
Vannak hetek, amikor minden gyanúsan jól alakul, az apró véletlenek pedig látványosan a javadra fordulnak. Most három csillagjegy pontosan ezt élheti meg, még akkor is, ha eleinte nem is veszi észre...
Lifestyle
A japán nők karcsúságának nem a szigorú diéták a titkai: létezik egy egyszerű módszerük, amellyel anélkül maradnak vékonyak, hogy lemondanának az evés öröméről.