Sztárok

A Time szerint ő 2020 legsikeresebb nője - Portré Kamala Harrisről

Az Egyesült Államok új alelnöke lett a világ elsőszámú magazinja szerint az év legfontosabb embere - az elnök, Joe Biden mellett.

"Én vagyok itt az első nő, de nem az utolsó"

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

Kamala Devi Harris amerikai politikus, az Amerikai Egyesült Államok demokrata párti szenátora 2017-től Kalifornia államban. Az 56 éves jogász és politikusnő Joe Biden alelnökjelöltje volt a demokraták által megnyert 2020-as amerikai elnökválasztáson, alelnöki beiktatására 2021. január 20-án kerül sor. Jelenléte az elnökválasztásban azért is különleges, mert ő az első, aki nőként, ráadásul afroamerikai és ázsiai felmenőkkel rendelekező nőként töltheti be az alelnöki tisztséget.

"Bár lehet, hogy én vagyok az első nő ebben az irodában, nem én leszek az utolsó. Ma este minden minden néző és minden kislány láthatja, hogy Amerika valóban a lehetőségek országa" - fogalmazott győzelmük utáni köszönőbeszédében Harris, akit azóta a Time az év emberének választott meg Biden elnökkel együtt, de sok más érdekességet is összegyűjtöttünk róla.

További részletek Kamala Harris életéről a galériában!

A leköszönő elnök szónoklata után a rendőrök lezárták a washingtoni Capitoliumot, mert Trump-párti tüntetők megostromolták az amerikai törvényhozás épületét. Egy demonstráló asszony meghalt.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Bár a pálinka egy kiemelkedő magyar hungarikum, sokan nagy hibákat vétenek a főzésnél.
Egészség
Negyven felett sokan érzik úgy, mintha a testük hirtelen más szabályok szerint kezdene működni, és ugyanazok a szokások már nem hozzák meg a régi eredményeket. A jó hír az, hogy létezik egy egyszerű...
Lifestyle
Heinz von Förster és két kollégája felkavaró előrejelzéssel rukkolt elő az 1960-as évek hajnalán: azt állították, hogy 2026-ban véget ér az emberi civilizáció története. Prognózisukat nem...
Sztárok
Megdöbbentő intim részletek láttak napvilágot az egykor álompárnak tartott Diana és Károly házasságáról: mint kiderült, a hálószobában sem működött túl jól a kapcsolatuk...
Sztárok
Johnny Deppre szinte semmi sem emlékeztet a színész legújabb képein: olyan, mintha egy teljesen másik embert fotóztak volna.
Lifestyle
Kína az első ország, mely kérlelhetetlen szigorral lép fel a rejtett autókilincsek ellen, miután kiderült, hogy azok több halálos kimenetelű balesetért is felelőssé tehetők.