Julia Roberts beképzelt volt? Szebbnek hitte magát Halle Berrynél

A 46 éves Julia Robertset a világ egyik legszexibb nőjeként tartják számon, amit ő maga azonban nem igazán tud megérteni, annak ellenére, hogy korábban más volt ezzel kapcsolatban a véleménye.

A rút kiskacsa?

Azon kívül, hogy ő Hollywood egyik legtehetségesebb színésznője, továbbá az egyik leggyönyörűbb is. Ezt az is megerősíti, hogy már négyszer választották a „Most Beautiful Woman”-nek, azaz a legszebb nőnek.

Julia Roberts nem csupán nem ért egyet ezzel a kijelentéssel, tovább is megy… Szerinte sosem volt stílusos, életében csupán egyszer érezte magát szexinek. „Úgy gondolom, hogy mindig inkább fiús lány voltam. Például sosem választottak be a legdögösebb bikinis színésznők közé” – nyilatkozza Julia az amerikai „InStyle” szeptemberi számában. Korábban több önbizalma volt: „Amikor fiatalabb voltam, akkor azt gondoltam, hogy: ’Én vagyok a legszebb, és nem Halle Berry.’ Pedig ő a legszebb.”

A színésznő továbbá arról is beszámolt, hogy mennyit változott a vörös szőnyegre való felkészülés: „Most már sokkal többet foglalkozom ezzel. Korábban délután háromkor felhívott egy barátom, hogy elhívjon a premierjére. Csak letusoltam és mentem. Akkoriban sok vintage-et hordtam. Jó időszak volt. Az emberek nem voltak annyira elítélőek, mint ma.

Fotó: popsugar.com

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Az otthoni wifi-hálózat innentől kezdve még nagyobb veszélynek lehet majd kitéve, nem árt óvatosnak lenni.
Sztárok
Persze nem kell semmi rosszra gondolni, a néhai királynő természetesen nem ártott gyermekeinek, ők azonban mégis elképedtek azon, ahogyan édesanyjukat látták gyerekkorukban az esti fürdetés közben.
Sztárok
A Bud Spencer és Terence Hill rajongók fogni fogják a fejüket, hogy Schumacher Vanda pont erre nem tudta a választ, bár utána javított.
Lifestyle
Sokan nem veszik túlságosan komolyan a kutyatartást hazánkban, pedig súlyos pénzeket fizethetnek a gazdik ezeknek a szabályoknak a megszegéséért.
Christmas
Karácsonytól az új év első napjáig felejthetetlen magyar filmklasszikusokkal várja nézőit a Duna. A műsorkínálatban irodalmi adaptációk – köztük az Abigél, A Pál utcai fiúk és a Tüskevár – idézik fel...
Christmas
A 33 éves előadóművész még mindig tudja, hogyan csavarja az ujja köré kíváncsi követőit.