Szörnyű gyilkosságot követett el Katy Perry egykori párja: a férfi a vérontás után magával is végzett

Johnny Lewis dermesztő tettre szánta el magát: megölte 81 éves főbérlőjét, majd öngyilkosságot követett el - az esettel kapcsolatban több részlet is napvilágot látott.

Mi vihette rá erre a szörnyűségre?

A 37 éves Katy Perry sokáig élvezte az élet és a hírnév adta lehetőségeket, például a különböző férfiak társaságát – egészen addig, amíg rá nem talált az igaz szerelem először Russell Brand, majd Orlando Bloom személyében. Az énekesnő két évig élt boldog házasságban Branddel, amit aztán négy évnyi szingliség követett, végül betoppant az életébe Orlando Bloom, akivel immáron 5 éve van együtt, és megszületett közös gyermekük is. Katynek azonban korábban volt egy másik ismert barátja is, a szintén színészként tevékenykedő Johnny Lewis, akit a hazai közönség a Narancsvidék című sorozatból ismerhet. Johnny és Katy még 2006-ban kezdett el randevúzni, kapcsolatuk körülbelül másfél évig tartott – az énekesnő állítólag két sikerdalát is a férfiról és vele közösen írta, olyannyira szerelmes volt belé. Akkor bizonyára még nem gondolta volna róla, hogy Lewisban gyilkos hajlamok vannak, de a férfi egyik ismerőse sem gyanakodott arra, hogy a színész brutális tettre vetemedik majd, habár mindig voltak problémái. Galériánkban eláruljuk, mit tett 81 éves főbérlőjével Johnny Lewis, aki nemsokkal az eset után magával is végzett.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Tinédzserként, a Szomszédok című legendás teleregény Mágenheim Julcsijaként lett országosan ismert, és bár az azóta eltelt időszakban jobbára televíziósként dolgozott, 23 év kihagyás után visszatér a sorozatok világához.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
A kincsvadász Fejes Tamás egy gyerekkori emléket idézett fel a TV2 műsorában.
Egészség
Sokan azért pucolják meg a gyümölcsöt vagy zöldséget, hogy elkerüljék a koszt, a vegyszermaradványokat, vagy mert egyszerűbbnek tűnik így a fogyasztás, ám nem is sejtik, hogy épp a hámozással dobják...
Lifestyle
A nyugdíjasok sok kedvezményt válthatnak be Magyarországon, de a többségük nem is tud róla.
Sztárok
A palota falai között mindig is történtek furcsa dolgok, de amikor Meghan Markle megérkezett, a feszültség szinte tapinthatóvá vált. Most Harry volt testőre mesélt arról, miért szorult ökölbe sokak...
Lifestyle
Az ajándékozás legnehezebb része mindig az, hogy eltaláljuk: minek örülne igazán a másik. Tavaly zoknit adtál? Kicsinek bizonyult. Vagy bögrét? Abból már tele a konyhaszekrény. Idén engedd el a...
Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.