Sztárok

Két színész távozik a Jóban Rosszban szereplőgárdájából, már csak egy epizódban lesznek láthatók

Központi karakterek mondanak végső búcsút Csillagkúttól, megformálóik az elmúlt évekről meséltek.

Egy korszak véget ér

Bár Csillagkúton továbbra sem áll meg az élet, kedd este a Jóban Rosszban két történetszálának végére is pont kerül majd, ugyanis a Révész Milánt alakító Adányi Alex, valamint a Papp Krisztiánt megformáló Habóczki Máté is búcsúzik a produkciótól. Alex öt évvel ezelőtt lépett be a stúdió ajtaján, hogy magára öltse Milán igencsak izgalmas figuráját. Máté két évig erősítette a sorozat szereplőgárdáját, ez idő alatt pedig számtalan felejthetetlen emléket gyűjtött. A színész a TV2-nek azt is elárulta, melyik kollégája tudta a legjobban megnevettetni.

Részletek a galériában!

Adányi Alex felidézte a kezdeteket, milyen volt az első forgatási napja. „Arra emlékszek, hogy izgatott voltam, mert tudtam, hogy egy összeszokott csapathoz érkezek, akik itt vannak együtt reggeltől estig és azért ilyenkor fura bekerülni valahova, hiszen megvannak a megszokott dolgaik, a belsős poénok, de hatalmas élmény volt megismerni őket és a csapat részévé válni” – fogalmazott a színész.
Kattints a további képekért!

A Super TV2 kórházsorozatának legfontosabb, legrégebbi karaktereivel beszélgettünk arról, miért fontos mérföldkő az életükben a telenovella.

Leadfotó: facebook.com/jobanrosszbantv2

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sztárok
      Nagyon megosztja az embereket a kérdés, hogy mit gondolnak igazából a halál utáni életről. Vágó István például nagyon nem hitt benne, de Köllő Babett pont ellenkezőleg van ezzel.
      Lifestyle
      Vannak interneten rémtörténetek, hogy drogokat csempésznek bele a nők italába, viszont ezzel az a baj, hogy a többsége igaz. Most is megtörtént, majd az italok után jött az erőszak.
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
      Sztárok
      A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.
      Sztárok
      Katalin hercegné és Vilmos herceg kapcsolata talán mégsem olyan felhőtlen, mint ahogyan eddig gondoltuk? Mint kiderült, a trónörökös olykor heves érzelmek hatása alá kerül, olyankor pedig feleségén...