Sztárok

Először mutatkozott nyilvánosan a szakítás után Jennifer Lopez – Ilyen a kapcsolata most az exével

Alig két hete szakított a sztárpár, de máris együtt látták őket abban az étteremben, ahol az első randijuk is volt. Új információk láttak napvilágot arról, hogyan viselik a szakítást a páros tagjai.

Így van a szakítás után Jennifer Lopez és Alex Rodriguez

Alig két hete robbant a hír, miszerint Jennifer Lopez és Alex Rodriguez kapcsolata véget ért. Pedig a hosszú jegyesség alatt már az esküvői harangok is megkondultak, az 51 éves színész-énekesnő és korábbi baseball-játékos kedvese több alkalommal is elnapolta a jeles eseményt. Utólag talán már nem is bánják: egy szakítás is elég fájdalmas tud lenni, hát még egy válás!

Amikor meghozták a végleges döntést, miszerint négy év együttlét után külön utakon folytatják, közösen hivatalos közleményt adtak ki, amiben megosztották a szomorú hírt. „Rájöttünk, hogy jobban működünk csak barátokként és ez a jövőben így is lesz. Folytatjuk a közös munkát és támogatjuk egymást a közös vállalkozásainkban. A legjobbakat kívánjuk egymásnak és a másik gyerekeinek” – állt a bejelentésben.

A párosnak sok mindent ki kell még találnia, ugyanis bár romantikus kapcsolatuk véget ért, továbbra is nemcsak üzleti partnerei egymásnak, de közös ingatlanaik is vannak Los Angelesben, New Yorkban és Miamiban, ráadásul ami a legfontosabb számukra, hogy gyermekeik – Lopez ikrei és Rodriguez két lánya – ne sérüljön a kelleténél jobban.

Arról, hogyan birkóznak meg a szakítással, nemrég új információk láttak napvilágot. Lapozd fel a galériánkat!

Lopez és Rodriguez két évig jártak jegyben. Most az a hír járja, az énekesnő jól van, nagyon erős és továbbra is a szívét fogja követni – írja a People.
Kattints a további képekért!

Vilmos herceg és Katalin hercegné tündérmesébe illő szerelmének megkoronázása volt a házasságkötésük 2011. április 29-én. A nagy napon a világ minden tájáról legalább kétmilliárd szempár szegeződött a brit trónörökösre és gyönyörű jövendőbelijére. Cikkünkben felidézzük az évszázad esküvőjét, és bemutatjuk annak magyar vonatkozásait is.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Sztárok
Egészség
A céklát sokan savanyúságként fogyasztják, pedig köretként ki tudja váltani a krumplit. Nemcsak finom így, hanem elképesztően egészséges is.
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.