Sztárok

Új színészek a Játékszín kötelékében – Íme az illusztris névsor

Törőcsik Franciska és Fehér Tibor után Mikecz Estilla, Mészáros András, Medveczky Balázs és Varga Ádám érkezik a Játékszín produkcióiba, Bánsági Ildikó pedig visszatér a Teréz körúti színpadra.

Az új szereplők debütálása

Felújítják a Kölcsönlakást. A Kapitány Iván rendezte előadás csaknem öt éve szerepel a Játékszín repertoárján, több mint 120 alkalommal játszották, eddig három szerepben történt változás. Július 3-án, a Szarvasi Vízi Színház színpadán ismét három új szereplő mutatkozik be a produkcióban. Mészáros András és Mikecz Estilla debütál a darabban, Fehér Tibor pedig egy hónap különbséggel már a második új szerepében lép színre a Játékszín felkérésére – krimi után ezúttal klasszikus vígjátékban.

A történet szerint két jó barát közösen vezet egy gyermekkönyv-kiadót. Mindkettő nős, Philipék lakását épp felújítják. Amíg Philip a feleségével vendégségbe készül, Henry egy hölgy ismerősével náluk randizna. Nem tudja, hogy felesége is ugyanezt tervezi egy férfival, ugyanott. És sajnos a felújításon dolgozó belsőépítész is, a szobalánnyal. Hazugságok és félreértések sorozata a teljes káoszhoz vezet, ennek közepébe érkezik meg váratlanul a meglehetősen prűd, híres mesekönyvíró, akire a kiadó már régóta fente a fogát… Az új szereposztás a Játékszínben augusztus 4-én debütál.

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: Játékszín / Juhász G. Tamás

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Sztárok
Sztárok
Láttad már Will Ferrell legidősebb fiát, Magnust? Nos, ha még nem, akkor érdemes néhány pillantást vetned rá, ugyanis igencsak jóképű fiatalemberré vált az évek során.
Fashion&Beauty
Ariana Grande nemrég a Graham Norton Show vendége volt, a műsorban pedig egy szenzációs Chanel ruhakölteményben mutatkozott a kamerák előtt.
Lifestyle
A csillagok ma megváltoztathatják a Bika életét. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Mérleg életét alaposan megbolygathatja egy rég elfeledett tartozás vagy hitel, ami váratlanul kerülhet a felszínre februárban, ami talán nem is az övé, hanem egy családtagjáé. Íme a február havi...
Fashion&Beauty
A divatvilág egyik időtlen kiegészítője, amely nemcsak praktikus, hanem elegáns és karakteres is. Az utóbbi szezonokban különösen felkapottá vált, nemcsak a klasszikus fekete és barna árnyalatokban,...
Egészség
A többség az íze, vagy éppen az élénkítő hatása miatt issza a kávét, na de a fogyás miatt? Megmutatjuk, hogy van-e benne igazság!