Elsöprő magyar siker: popsztároknak kijáró ovációval fogadták a balett-táncosokat Japánban – fotók

Itt popsztároknak kijáró ovációval fogadják a táncosokat

Ázsiában magas a mérce, ha balettről van szó. Rengeteg híres japán táncost ismer a szakma. Már csak ezért is átlagon felül kell teljesítenie minden művésznek, ha itt akarja meghódítani a közönség szívét. A legismertebb japán balerina talán Yoko Morishita, aki a nyolcvanas éveken a balettművészet koronázatlan királyának, Rudolf Nurejevnek is sokáig partnere volt. De legalább ilyen híres Tetsuya Kumakawa, aki 16 évesen lett a Rolyal Ballet legfiatalabb szólistája, hazájában pedig a popsztároknak kijáró ovációval ünnepelték, ha színpadra lépett. 1998-ban elhagyta a Londont, hogy megalapítsa saját társulatát, a híres K Ballet-et. Kovács Zsolt Vencel szerint: ha kiváló japán táncosokat szeretnénk látni, nem kell mindjárt Japánba utaznunk. Elég, ha ellátogatunk a Magyar Állami Operaház egyik előadására, amelynek balettkarában több japán balerinát is találhatunk, ilyen például As ai Yuka vagy Takamori Miyu.

Ki az a Kovács Zsolt Vencel?

A magyar táncos évek óta a Litván Nemzeti Balett tagja, akinek munkáját idén tavasszal különleges díjjal ismerték el. Megkapta a fiatal előadóművészeknek alapított „Metų baleto viltimis” díjat, amelyet a legjobb színpadi teljesítményért ítélnek oda a művészeknek. Kovács Zsolt Vencel az utóbbi években több alkalommal is szerepelt a külföldi lapokban. Először a járványhelyzet idején készített koreográfiájára figyelt fel a világsajtó, amikor magányos szobrokkal táncolt Budapest utcáin a Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói által készített koronavírus-zenére. Az előadásra az amerikai New York Times, az olasz La Repubblica, több kínai újság és a brazil Estado napilap is felfigyelt. 2020 márciusában Fehéroroszország fővárosában, a minszki repülőtéren szórakoztatta rövid balettelőadással azokat, akik egy váróteremben ragadtak. 2021. március 8 – án pedig Varsóban kapták lencsevégre a fotósok, amikor a reptéren tánccal és virágokkal köszöntötte nőnap alkalmából a női nem képviselőit. A nemzetközi sajtó 2021. novemberében is felfigyelt a magyar táncosra, amikor egy nyolc országra kiterjedő környezetvédelmi szervezet megbízásából készített koreográfiát a klímavátozásról, ezt 40 táncos adta elő a németországi Solingenben. A művész lapunk kérdésére elárulta, hogy idén télen is szeretne egy olyan koreográfiát összeállítani, amely ismét bekerülhet a nemzetközi média látóterébe. Ebben a Diótörő jellegű performanceban várhatóan több litván, olasz, japán táncos lesz partnere.

Kovács Zsolt Vencel

A balerinák számára alapvető, hogy mindig nádszálkarcsúak legyenek, ezért rettentően fontos számukra, hogy megfelelő diétával figyeljenek a súlyukra.

Leadfotó: Nara Centennial Hall

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Christmas
Az 53 éves médiaszemélyiség hajdanán még a karácsonyt is utálta, mára azonban megbékélt az ünneppel: egyedül a különböző vásárok hozzák ki a sodrából.
Sztárok
A TV2 már régóta tartogat egy műsort, aminek Lékai-Kiss Ramóna lesz majd a műsorvezetője.
Lifestyle
Az otthoni wifi-hálózat innentől kezdve még nagyobb veszélynek lehet majd kitéve, nem árt óvatosnak lenni.
Sztárok
Úgy tűnik, Meghan Markle nem igazán nyerte el minden szomszédja szimpátiáját Montecitóban, ahol férjével és közös gyermekeivel élnek – egy lakos például kíméletlen szavakkal illette a hercegnét.
Sztárok
Az 55 éves színész-énekesnő a Megállíthatatlan (Unstoppable) című film vetítésén vált a Variety újságírójának "céltáblájává".
Lifestyle
Az Országgyűlésben törvényjavaslatot nyújtottak be az internetes agresszió visszaszorításáról, ami a sajtószabadságról és a médiaszolgáltatásokról szóló törvényeket, sőt a Büntető törvénykönyvet is...