Sztárok

Senki nem tudta, hogy gyermeke lesz, most ikrei születtek a Másnaposok sztárjának

A legnagyobb titokban lettek szülők Jamie Chung és Bryan Greenberg.

Hirtelen megduplázódott a család

Jamie Chung és Bryan Greenberg egyike azoknak a sztárpároknak, akik nem a nyilvánosság előtt élik az életüket. A 2012 óta egy párt alkotó Chung és Greenberg hat éve mondták ki a boldogító igent, a családalapítással azonban egészen idáig vártak. A 38 éves színésznő – akit az Álomháborúban, a Másnaposok 2-ben, valamint a Gothamben, az Egyszer volt, hol nem volt és a The Gifted – Kiválasztottakban láthattunk –, valamint szintén színész párja – ő a Tuti gimiből, a The Mindy Projectből vagy a Kergetjük az amerikai álmot sorozatokból lehet ismerős – egy az Instagramra feltöltött elbűvölő videóval tudatták, hogy immár egy tündéri ikerpár szülei.

Egyelőre több részletet nem tudni, sem a babák nemét, sem a nevüket nem árulták el. Azt sem jelentették be, hogy úton vannak a picik, akik az EOnline információ szerint béranya segítségével jöttek a világra. Ezt támasztja alá, hogy az újdonsült anyuka 2019-ben már beszélt arról, hogy lefagyasztotta a petesejtjeit.

Megható jelenet zajlott le, mielőtt férjhez ment Paul Walker gyönyörű lánya, Meadow. Mivel édesapja sajnálatos módon nem lehetett ott az esküvőn, ezért Vin Diesel kísérte az oltárhoz a menyasszonyt.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...
      Fashion&Beauty
      Hiába van már a kanyarban a várva várt tavasz, az időjárás mintha tudomást sem akarna venni róla, a borús, szürke és zord napokban pedig különösen fontos, hogy öltözködésünkkel ne olvadjunk bele a...
      Lifestyle
      A Halak megérzése annyira erős lesz. hogy saját maga is meglepődik. Napi horoszkóp.
      Egészség
      Úgy néz ki, hogy a magyarok tojásfogyasztása egy kicsit visszaesett. Ez a drágulás miatt is előfordulhat, de más dolgok is állnak a háttérben. Annyi biztos, hogy a tojás még mindig rendkívül...
      Utazás
      Akármilyen modern autónk is van, a tolvajoknak mindig lesznek friss trükkjeik, hogyan törjék azt fel, vagy lopják el a gépjárművet.