Jöhet a lánykérés? Komoly kijelentést tett Jake Gyllenhaal

Nők milliói rajonganak a 40 éves filmcsillagért, de Jake Gyllenhaal szíve már régóta foglalt: barátnőjével évek óta alkotnak egy párt, kapcsolatukról azonban nem igazán osztottak meg részleteket a nagyközönséggel. Egészen mostanáig…

Úgy tűnik, megtalálta az igazit

Korábban a Femcafe.hu is megírta, hogy az amerikai színész a múltban többször is kudarcot vallott szerelemben: karrierje elején ismerkedett meg a Pók ember sztárjával, Kirsten Dunsttel, akivel két évig voltak együtt, sőt, össze is költöztek – a kapcsolatnak azonban 2004-ben vége lett, utána pedig már arról lehetett hallani, hogy Gyllenhaal randevúzott Natalie Portman-el és Reese Witherspoon-al is. Az egyik felejthetetlen kapcsolata azonban a Grammy-díjas énekesnőhöz, Taylor Swift-hez köthető, hiszen akkoriban mindenki az álompárt vélte felfedezni bennük; végül azonban ez a románc sem tartott hosszú ideig és 2010-ben külön utakon folytatták tovább. Az énekesnőt egyébként nagyon megviselte a szakítás, emiatt az akkoriban megjelent All Too Well című számát a rajongói egyből a színésszel való szétválásának tulajdonították. Aztán 2018-ban jött a fordulópont: a filmsztár megismerkedett Jeanne Cadieu francia modellel, s úgy tűnik, a csinos nő személyében végre megtalálta az igazit. Gyllenhaal , aki tavaly decemberben töltötte be a 40. életévét, egy korábbi interjúban azt mondta: ahogy egyre idősebb lesz úgy érzi, sokkal többet szeretne foglalkozni a magánéletével, mint a karrierjével. Most pedig egy újabb komoly, és teljes mértékben félreérthetetlen kijelentést tett…

Olvass tovább, még nincs vége!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.
Home&Design
Aki szeretné feldobni otthona atmoszféráját anélkül, hogy túl harsány színeket használna, annak érdemes esélyt adnia ennek a gazdag, csábító tónusnak.