Óriási feladat vár Saroltára: Károly már előre eltervezte unokája egész jövőjét, komoly szerepet szán a hercegnőnek

III. Károly király ötszörös nagypapa, és egytől egyig minden unokáját rajongásig imádja – Sarolta hercegnővel azonban különösen szoros viszonyt ápol, sőt már konkrét elképzelései is vannak vele kapcsolatban a jövőt illetően.

Megosztotta jövőbeli terveit

III. Károly brit király népes családot tudhat a magáénak: az elmúlt években fiai öt unokával is megajándékozták, a famíliához közel állók szerint pedig az uralkodó szinte szerelmes a kis utódaiba, akik bearanyozzák a mindennapjait. Mivel mindig is szeretett volna lánygyermeket, különös izgatottság lett úrrá rajta, amikor megtudta, hogy menye, Katalin hercegné kislányt hord a szíve alatt. 2015 májusában világra jött Sarolta hercegnő, Károly pedig hatalmas boldogsággal fogadta az érkezését, sőt még az újságírók előtt sem tudta leplezni kicsattanó örömét. Az immáron hétéves kishercegnő és nagyapja között mostanra különleges kapcsolat alakult ki, az uralkodó ráadásul már most tudja, milyen szerepet szán neki a jövőben. Részletek a galériában!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Katalin és Vilmos lányának nem csupán a palotában, de az iskolában is szigorú szabályoknak kell megfelelnie.

Leadfotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images
Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Sztárok
A 45 éves brazíliai szupermodell, Alessandra Ambrosio eljegyezte magát kedvesével, Buck Palmerrel egy csodálatos tengerparti lánykérés során.
Lifestyle
Részleges napfogyatkozás lesz ma Magyarországon, és a szerencsésebbek láthatnak is belőle valamennyit.
Sztárok
Tíz együtt töltött év és öt gyermek felnevelése után hivatalosan is összekötötte az életét a világhírű futballista és modell kedvese.
Lifestyle
Az egyik olvasónk már régóta így veszi az iskolatáskát, és a barátai is elkezdték használni a módszerét.
Egészség
A szemünket tényleg képesek vagyunk alaposan elhanyagolni, pedig nagyon fontos érzékszervről van szó.
Lifestyle
Több csillagjegy életében is új fejezet kezdődik a mai nappal - olvasd el napi horoszkópod te is!